Ugrás a tartalomra

Hogy tetszik? Ezért "kékült" be a miskolci városháza épülete

Létrehozva
Kékre "festették" a városháza tornyát hétfőn.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Kék fénybe borult a városháza új épületszárnyának tornya hétfőn. Ezzel kívánta az az önkormányzat felhívni a figyelmet a gyermekek jogaira és azok védelmére a gyermekjogok világnapján.

Veres Pál polgármester döntésének megfelelően, Miskolc városa is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek célja felhívni a figyelmet a gyermekjogokra az egész világon, hogy minden gyermek részesüljön megfelelő védelemben az elhanyagolással, bántalmazással, hátrányos megkülönböztetéssel szemben - közölte korábban a városháza sajtóosztálya.

Az ENSZ gyermekjogi egyezményét - amelyhez Magyarország 1991-ben csatlakozott - 1989. november 20-án fogadták el, ezért ünnepeljük a világnapot november 20-án.

Ez is érdekelhet

Vészjósló statisztikákat mutatott be egy friss nemzetközi elemzés a pszichiátriai ellátás körülményeiről
EgészségVilág
A pszichiátriai páciensek ellen irányuló bántalmazásokat elemezte egy februárban megjelent nemzetközi tanulmány, melyeket az egészségügyi szakemberek követtek el.
Képgaléria
Egészségnap
Szűrések, mozgás és közösségi programok töltötték meg a Szent István teret
Egészség
Ingyenes szűrővizsgálatokkal, közös mozgással, életmód-tanácsadással és színes programkínálattal várták a miskolciakat pénteken a Szent István téren, ahol első alkalommal rendezték meg a Miskolci Egészségnapot.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.