Ugrás a tartalomra

Dübörög az influenzaszezon

Létrehozva
A járvány december óta tart Asztalos Ágnes, a vármegye tiszti főorvosa szerint.

Az év végi csökkenő tendencia után ismét megugrott valamelyest a légúti megbetegedések száma hazánkban. Az elmúlt esztendők tapasztalata alapján ez a tendencia pedig csak erősödni fog. A tiszti főorvos szerint nem szabad megfeledkezni a Covidról sem, ami szintén a szezonális légúti vírusok közé tartozik.

A szakember szerint egyik leghatékonyabb védekezés a megbetegedések ellen továbbra is a védőoltás, amit a háziorvosnál lehet igényelni. 
A légúti figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján január második hetében az országban csaknem 25 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű és több, mint 176 ezren akut légúti fertőzés tüneteivel. Az év végi lecsengés után januárban újra erősödött a tendencia. 

- Az influenzajárvány a két ünnep közötti lecsengés után újra emelkedik, de folyamatosan a járványküszöb – ismerteti a helyzetet Asztalos Ágnes vármegyei tisztifőorvos. 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.