Ugrás a tartalomra

A kis betegek gyógyulását segítik

Létrehozva
Közel hétmillió forint értékben ajándékozott eszközöket az Alapítvány a Rákos Gyermekekért, így támogatva a GYEK betegellátását.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Egy darab testösszetétel analizálót, tíz infúziós állványt, három elektronikus oszlopos mérleget magasságmérővel, öt darab digitális babamérleget és két ujjbegyes oximétert kapott a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) Onko-haematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztálya. A hivatalos átadót kedd reggel tartották az intézményben.

- Az orvostudomány rohamosan fejlődik: rendre új eszközök, készítmények jelennek meg, amik növelik a betegek gyógyulási esélyeit – vezette fel a témát dr. Szabó Miklós orvosigazgató-helyettes, hozzátéve, az említett eszközök és készítmények viszont egyre költségesebbek is.

Kép

- Mindent nem tudnak az intézmények egyedül kigazdálkodni, ezért van kiemelt jelentősége az olyan társadalmi szerepvállalásnak is, mint a mostani adományozás – fogalmazott.

Az eszközöket az Alapítvány a Rákos Gyermekekért vásárolta, akik huszonnégy éve segítik az osztályt.

- Ismét adományozhattunk, ezt pedig azoknak köszönhetjük, akik felajánlották a tevékenységünkhöz az adójuk egy százalékát – fogalmazott az alapítvány kuratóriumi elnöke, Varga Áronné.

- Sokrétű és összetett az út az itt kezelt gyermekek gyógyulásáig. Remélem, hogy a jövőben is tudunk segíteni, hiszen ez az alapítványunk fő célja – mondta.

A most átadott adományt nem találomra vásárolták: az osztály jelezte, mire lenne szükség ahhoz, hogy a kis betegek a legjobb körülmények között gyógyulhassanak.

Kép

Dr. Simon Réka osztályvezető főorvos részletezte azt is, miért éppen ezeket az eszközöket kérték az alapítványtól.

- A kemoterápiánál lényeges, hogy a gyermek milyen tápláltsági állapotban van. A testösszetétel mérő készülék megmutatja, mekkora fehérje- és zsírraktárja van, milyen az intracelluláris folyadék forgalma a kis páciensnek. Az első lépés, amikor egy gyermek bekerül hozzánk, hogy ráállítjuk egy ilyen eszközre, és megnézzük a fenti paramétereket. Így, ha szükséges, akár táplálásterápiával is segíthetjük őket – fejtette ki az osztályvezető főorvos, hozzátéve a csecsemőmérlegek is rettentően fontosak az osztály munkájához, mivel az általuk kezelt gyerekek esetében minden gramm számít.

- Nem szeretjük, ha a kicsik ágyhoz vannak kötve, még akkor sem, ha éppen kemoterápiás kezelést kapnak. A kanüljüket leragasztjuk, abból lóg ki az infúziós szerelék, a gurulós állványok segítségével pedig a gyerekek tudnak járkálni, játszani, motorozni, míg anyuka tolja mellettük az infúziót. Nem kell a betegségtudatot erősíteni, fontosnak tartjuk, hogy továbbra is azt csinálják, amit eddig – ebben vannak segítségünkre az adományozott eszközök – magyarázta dr. Simon Réka.

 

Ez is érdekelhet

Jelentősen nőtt a Hepatitis A-fertőzések száma országosan
EgészségBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az egyik Nógrád vármegyei településen augusztus óta nem tudják visszaszorítani a fertőzést.
Rózsaszín hullám az Egyetemvárosban
Egészség
Sétával hívják fel a figyelmet az emlőrák megelőzésére és a szűrés fontosságára a Miskolci Egyetemen.
Pontosított az államtitkár a beutalók szigorításáról (frissítve!)
EgészségBelföld
Takács Péter szerint félreérthető a nemrégiben megjelent rendelet szövege, nincs szó arról, hogy a betegeknek kétszer kell majd októbertől beutaló.
„Bajmegállapító ultrahangképzést” adna a háziorvosoknak Takács Péter
EgészségBelföld
Több mint 1 ezer ultrahang van a háziorvosoknál, amit lényegében nem használnak – mondta el Takács Péter az Inforádióban.