Ugrás a tartalomra

A GYEK-ben bizonyították: a hajnak bizony lelke van

Létrehozva
Kreatívan építette be a keratint karitatív akciójába a Curly Hajadományozó Alapítvány.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központja (GYEK) felajánlásban részesült pénteken. A Curly Hajadományozó Alapítvány az Onkohaematológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztály részére ugyanis nyolc csecsemő- és tizenkét személyi mérleget hozott.

Fodor Bettina kuratóriumi elnök a helyszínen elmondta: egy baráti beszélgetés során vetődött fel az ötlet, hogy segítsenek az embereken és ehhez csakhamar partnereket kerestek. Vagyis olyan lelkes, hosszú hajú nőket és férfiakat, akik a hajuk levágatásával szeretnének támogatni egy-egy közhasznú szervezetet, vagy éppen parókát adományozni betegeknek.

Kép


Fogyatékkal élőket, de akár kisállat-menhelyet is támogathattak már az adakozó kedvűek rajtuk keresztül. Mint azt Vértes Róberttől, az alapítvány alapítójától megtudtuk: először esett a választásuk onkológiai osztályra. Ennél fogva csak és kizárólag olyasmivel szerettek volna beállítani az intézménybe, amire annak jelenleg kimondottan szüksége van.

Valikovics Attila orvosigazgató-helyettes az átadón hangsúlyozta: a GYEK Onkohaematológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztályán kezelt daganatos gyermekek immunhiányos állapotukból adódóan rendkívül kitettek a testsúlyingadozásnak, ezért is olyannyira fontos, hogy minél gyakrabban és pontosabban tudják őket a most felajánlott eszközökkel is megfigyelni.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Egészségnap
Szűrések, mozgás és közösségi programok töltötték meg a Szent István teret
Egészség
Ingyenes szűrővizsgálatokkal, közös mozgással, életmód-tanácsadással és színes programkínálattal várták a miskolciakat pénteken a Szent István téren, ahol első alkalommal rendezték meg a Miskolci Egészségnapot.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.