Egészség
Arzénveszélyre figyelmeztet a Sajóból fogott halak miatt a NÉBIH
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a rendelkezésre álló információk, valamint a laboratóriumi vizsgálatok alapján nem javasolja a Sajóból kifogott halak fogyasztását.
Ismét Miráért futottak a belvárosban
Idén hatodik alkalommal rendezett nagyszabású jótékonysági futást a Supersum Közhasznú Alapítvány szombaton Miskolc belvárosában.
Több tucat emberéletet követel évente a mustgáz
Javában folyik a szőlőszüret, a termés levének nagy része már a hordókban forr, készülnek a jobbnál jobb borok, ám közben a szén-dioxid is elszabadul és gyilkol, ha óvatlan a bortermelő.
Világszerte pusztít a majomhimlő, de európai járvány nem valószínű
Közép-Afrikában majomhimlő járvány tört ki, de kontinensünkön még csak behurcolt esetek fordultak elő.
Az Alzheimer-betegekért sétáltak
Néhány órára a demenciával élőké és szeretteiké volt a főutca az Alzheimer világnap alkalmából.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Kutatók: napi három a tökéletes – fogyasztók: fogd meg a kávém!
Angol – na jó: egy nemzetközi – kutatócsoport megállapította, hogy napi három kávé a tökéletes mennyiség. Háááát, oké...
Húsz éve nyújtanak segítő kezet alkoholbeteg sorstársaiknak
Idén ünnepli húszéves jubileumát a miskolci Anonim Alkoholisták (AA) csoportja.
Nyáron is fontos a véradás - mutatjuk, hol tudjuk megtenni ezen a héten
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év legmelegebb heteiben is.
Állami kitüntetések augusztus 20-a alkalmából – a miskolci kötődésű díjazottak
Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet mestere díjakat adott át Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter Zsigó Róberttel és Závogyán Magdolnával, a tárca államtitkáraival múlt pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.
Miskolci veseátültetett tollaslabdázó az Európa-Bajnokság dobogóján
Harmadik helyen végzett a Magyar Szervátültetettek Szövetségének válogatott csapata a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-Bajnokságán, Lisszabonban.
Nyáron is fontos a véradás - mutatjuk, hol tudjuk megtenni a jövő héten
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír a legforróbb napokban is.
Vörös kód vasárnaptól - idén nyáron már harmadjára lép életbe a hőség miatt
A Belügyminisztérium a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzését és az országos tisztifőorvos másodfokú hőségriasztását figyelembe véve augusztus 11., vasárnap nulla órától augusztus 16., péntek éjfélig az egész országra kiadta a Vörös kód figyelmeztetést.
Nyáron is fontos a véradás - mutatjuk, hol tudjuk megtenni a jövő héten
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír a legforróbb napokban is.
A szoptatás készsége nem az anyaság fokmérője
A szoptatás világhetét minden évben augusztus 1. és 7. között tartják több mint 120 országban, így hazánkban is. Az anyatej kincs, hiszen megalapozza a gyermek immunitását, a szoptatás pedig a baba és kismama szoros kötődését.
Újra támad a szamárköhögés
Egyszerű náthás tünetekkel kezdődik, köhögési rohammal folytatódik, ami aztán súlyos esetben hányással, kisgyermekek esetében légzéskimaradással is járhat.
Augusztus elseje az anyatejes táplálás világnapja
A szoptatás világhetét 1992-ben rendezték meg először, és azóta minden évben augusztus 1. és 7. között tartják több mint 120 országban, a szoptatás világnapja pedig mindig augusztus 1-jére esik. A szoptatás elsősorban az anyatejes táplálást szolgálja, de nem csupán azt, a csecsemőnek sokszor ad megnyugvást az édesanya közelsége.
Kis odafigyeléssel elkerülhetjük a betegségeket nyáron is
A napszúrás és a rovarcsípés okozza a legjellemzőbb egészségügyi problémákat az évnek ebben az időszakában.
Véradásra szólít fel a Magyar Vöröskereszt
Véradásra szólít fel a Magyar Vöröskereszt: a megfelelő minőségű és mennyiségű vérkészlet biztosításához naponta 1600-1800 önkéntes véradóra van szükség.
Így adhatunk elsősegélyt a túlhevült házi kedvenceknek
Teljesen értelmetlen módon halnak meg kutyák a túlhevülés miatt - hívja fel a figyelmet a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kiadott közleményében.