Ugrás a tartalomra

Szabadidő

Képgaléria
Tűzoltáskor is hasznosak – járműbemutató a Majális Parkban
SzabadidőMiskolc
Mintha a napi átlaghőmérséklet is előttük tisztelegne: ünnepi hetet élnek helyi tűzoltóink. Szerdától szombatig várják a kicsiket és nagyokat, több helyszínre is. 
Véget értek az erdei vándortáborok
SzabadidőOktatásKörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az utolsó diákok is hazautaztak, véget értek az erdei vándortáborok az Északerdő Zrt.-
nél – tájékoztatta szerkesztőségünket a társaság.
Kétszáz gyertya
KultúraSzabadidőMiskolc
Közösen fújta el az ünneplő tömeg a Miskolci Nemzeti Színház éveit jelző gyertyákat a teátrum születésnapi tortáján.
Ismét álló tapssal jutalmazták az olaszok a miskolci szimfonikusokat
KultúraSzabadidőMiskolcVilág
Három nagyszabású operagála koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar augusztus eleji olaszországi turnéja alatt.
Tartják az ütemtervet a kerékpárút-hálózat fejlesztésében
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Négy szakaszon, összességében közel kilenc kilométeren épül kerékpárút Miskolcon. Csütörtökön, sajtótájékoztatón elhangzott: ütemterv szerint haladnak a beruházások.
Egy perc Miskolc
MiskolcSzabadidőKörnyezet
A város legfrissebb hírei egy percben.
Felvonulással, veteránautók kiállításával ünnepelnek a miskolci tűzoltók
MiskolcSzabadidő
Több napig tart a program, szerdán kezdenek.
minap indíto minap-indito centrum
MiNap-indító(2023.08.22.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
MiskolcSzabadidő
Tudni akarja, mi vár ma Önre? Nyári meleg. Minden másra ott a horoszkóp!
Cineversity - szabadtéri mozi és NEO koncert is lesz
KultúraSzabadidőMiskolc
Szeptember 1. és 9. között a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idén új helyszínnel bővül: a Művészetek Háza három (Pressburger-, Uránia- és Béke-terem) és a Miskolci Csodamalom Bábszínház egy vetítőterme (Zukor-terem) mellett szabadtéri mozinak és koncerteknek ad otthont a Csengey-kert.
A püspökségtől a borospincékig – görömbölyi garantált sétára várják az érdeklődőket
SzabadidőMiskolc
A Tourinform Miskolc iroda augusztus 26-án 10 órára garantált sétát hirdet Görömbölyre. A közel 2 órás séta a Görömbölyi Művelődési Háztól indul.
Hatvanadik évadukra készülnek a miskolci szimfonikusok
KultúraSzabadidőMiskolc
A 60 éve alakult zenekar több bérletes és bérleten kívüli koncerttel is várja majd a miskolci zenekedvelőket.
Miskolc is hozzájárult a rekordhoz - több ezren vízipisztoly-csatáztak egy időben
SzabadidőBelföldMiskolc
Közel negyven magyar fürdőben indult vízipisztoly-csata szombaton, ezrek választották ezt a szórakozást.
Egy kis dumó nagy sztorija
KultúraSzabadidőEgészség
Rendhagyó módon meséljük el, hogy kerül az asztalra a kenyér, és mutatunk egy tuti receptet is!
Majdnem kilencszáz drón száll fel vasárnap este Budapesten
KultúraSzabadidőMiskolcBelföld
A Szent István-napi programsorozat részként vasárnap este minden eddiginél több, majdnem kilencszáz drón száll fel a fővárosban a Tűz és fények játéka elnevezésű programelem során - tájékoztatták a szervezők szombat délután az MTI-t.
A CineFest idén Almási Tamás rendező és Jean-Marc Barr színész előtt tiszteleg
KultúraSzabadidőMiskolc
A 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idén két filmlegenda előtt tiszteleg. Az Európai Mozi Nagykövete-díjat Jean-Marc Barr színész szeptember 2-án este, A nagy kékség vetítése előtt veszi át a Fesztiválnak otthont adó miskolci Művészetek Házában. A fesztivál életműdíját Almási Tamás rendező kapja a szeptember 9-én 17 órakor kezdődő zárógálán.
Képgaléria
150 éve alakult meg a Magyarországi Kárpát Egyesület
KultúraSzabadidőBelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénVilág
Idén ünnepli alapításának 150. évfordulóját a Magyarországi Kárpát Egyesület, melynek létrehozásában ismert miskolciak is részt vettek. A jubileum alkalmából augusztus 8-tól 13-ig mintegy százötven fő részvételével tartották meg az egyesület fennállásának legjelentősebb rendezvénysorozatát.
Egy perc Miskolc
MiskolcKultúraSzabadidő
Épül a bicikliút, újszülöttek parkja, ünnepi hétvége.
Kétnapos ünnepi program Miskolcon, koncertekkel, előadásokkal a család minden tagjának
KultúraSzabadidőMiskolc
Már szombaton is várják a családokat Miskolc belvárosába, augusztus 20. kapcsán számtalan programmal készül a város az államalapítás megünneplésére.
Jönnek a tatárok a 200 éves Miskolci Nemzeti Színházba
MiskolcKultúraSzabadidő
Kiállítás, könyvbemutató, díszelőadás és ünnepi koncert várja augusztus 24-én a Miskolci Nemzeti Színház közönségét a teátrum fennállásának kétszázadik évfordulója alkalmából.