Ugrás a tartalomra

Sajtmustrát tartottak Miskolcon: kihirdették az országos verseny eredményeit

Létrehozva
Farmbejárással, szakmai konferenciákkal egybekötve rendezték meg a harmadik Országos Amatőr Sajtversenyt a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorságában november 21-én, pénteken.
Kép
fotó: Mocsári László
Sajtverseny a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorságában. Fotó: Mocsári László

Harmadik alkalommal rendezte meg a Miskolci Szimbiózis Alapítvány a Baráthegyi Majorságban az Országos Amatőr Sajtversenyt, ahol a hazai sajtkészítők, gasztronómiai szakemberek és érdeklődők találkozhattak november 21-én, pénteken. A rendezvény célja nem volt más, mint a magyar sajtkultúra fejlesztése, a helyi és kézműves termékek népszerűsítése, valamint a tudatos vásárlói magatartás ösztönzése.

Az ország minden tájáról érkeztek amatőr sajtkészítők. Volt, aki többféle sajttal nevezett. Hét profi szakértő bírálta és minősítette a termékeket.

Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntője után Tim Zoltán, a Magyar Sajtkészítők Egyesület elnökségi tagja ismertette a sajtverseny menetét.

A zsűrizés a nemzetközi 100 pontos rendszer alapján zajlott. A bírák minden részletre figyeltek:

  • a külső és belső megjelenésre
  • az állagra
  • az illatra és természetesen
  • az ízre.

Az íz volt a leghangsúlyosabb, erre lehetett a legtöbb pontot kapni, 100-ból 40-et. Minden sajtkészítő írásos értékelést kapott, amely pontos és objektív visszajelzést adott arról, miben erős a terméke, illetve hol érdemes fejlődnie.

Ott voltunk a legizgalmasabb pillanatoknál.

Preview Image
Sajtverseny és konferencia a Baráthegyi Majorságban. Mocsári László galériája.

A végeredmény 1 arany, 4 ezüst és 6 bronz minősítés

A sajtversenyen 21 versenyző 56 sajtjával indult. Egy sajtkészítő maximum három sajttal nevezhetett. Voltak kecske- és tehéntej sajtok, natúr, ízesített, érlelt és füstölt kivitelezésben. Érkezett gomolya, camembert, raclette, parenyica, gouda, kék penészes, vörösborban és cseresznyelevélbe csomagolva érlelt, sajt vaj és krémsajt is, mindezek lágy, félkemény vagy kemény sajt kivitelekben.

Minden sajt önmagával versenyzett, azaz a nemzetközi minősítés alapján lettek pontozva 100 pontig. 85 pont felett kaphattak minősítést ("díjat").

A végeredmény 1 arany, 4 ezüst és 6 bronz minősítés.

Eredmények

Majoros Erika Caciotta 97 pont ARANY

Kissné Mészáros Piroska Feta 95 pont EZÜST

Lackósajt Füstölt parenyica 91 pont EZÜST

Mikó Ferencné Pirított vaj 91 pont EZÜST

Geiger Attila Félkemény kecskesajt 91 pont EZÜST

Vadász Anikó Burrata 88 pont BRONZ

Apró tanya Sajtműhely Fehér penészes félkemény 88 pont BRONZ

Majoros Erika Gomolya 87 pont BRONZ

Gyermán Judit Caciotta 87 pont BRONZ

Zelenka Ferenc Parenyica 86 pont BRONZ

Lakos Tünde Mária / GyereKecske Tanya Füstölt grill kecskesajt 86 pont BRONZ

- Örülünk annak, hogy az egész országból érkeztek érdeklődök, voltak versenyzők Mosonmagyaróvárról, Szegedről és a Hajdúságból is. Az országos amatőr sajtverseny Miskolcon immár harmadik alkalommal került megrendezésre, a gasztronómiai kultúra egy egyedi színfoltja, ami innovatív eseményként hozzájárul Miskolc turisztikai potenciáljának növeléséhez - emelte ki Jakubinyi László.

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.