Ugrás a tartalomra

Nemcsak a turisztikai vállalkozásokon segítenek

Létrehozva
Szopkó Tibor alpolgármester a Miskolc Televízió Kilátó című műsorának múlt heti adásában fejtette ki, hogy a kibontakozó válság közepette az önkormányzat jelenleg mit és hogyan tud tenni a helyi vállalkozásokért.

Az október végi közgyűlés számos egyéb mellett két, az itteni céges szereplőket jelentősen érintő napirendet is megvitatott. Azok elfogadása a kritikus helyzetbe került vállalkozások megtámogatásán túl azért is örömteli Szopkó Tibor szerint, mert ezzel az önkormányzat a jövőbe mutatóan is cselekszik. Az ingatlan- és vagyongazdálkodásért is felelős alpolgármester érintett önkormányzati képviselőként közvetlenül szembesül a városrész üzleti szegmensét érő kihívásokkal. Mint arra stúdiónkban kitért: amint a helyi foglalkoztatási paktumiroda felhívta a városháza figyelmét a belváros bérlői körét fenyegető pénzügyi nehézségekre, Miskolc vezetése rögtön be is kérte a vonatkozó szakmai javaslatokat, melynek során arra jutottak, hogy a segítségnyújtást mindenképp a bérleti díjról szóló rendelet módosításával kell kezdeniük.

Kép
Juhász Ákos októberi felvétele az alpolgármesterről

Ennek értelmében a bérleti díj összegébe a korábbiakhoz képest nagyobb mértékben számítják majd bele az energiahatékonyságot serkentő beruházásokat és fejlesztéseket. A döntéshozók érzékelik – mint azt Szopkó Tibor a beszélgetés során hangsúlyozta –, hogy a bérleti díjak egy átlagos miskolci kisvállalkozó összköltségeiből egyre kisebb szeletet hasítanak ki (sokkal inkább az elszaladó rezsiköltségek és alapanyagárak, a kamatlábak változása, a forint árfolyama, nem utolsósorban pedig a tovagyűrűző inflációs hatások okoznak fejtörést számukra), ugyanakkor az intézkedés mindezzel párhuzamosan az önkormányzat ingatlanvagyonának hosszú távú növelésére is szolgál – vagyis a szinte valamennyi irányból negatív impulzusnak kitett gazdasági környezetben egyfajta előremenekülésképp is felfogható a most bedobott mentőöv.

A városvezető a végezetül szóba került, a grémium által szintúgy tárgyalt barlangfürdői újranyitás kapcsán úgy fogalmazott: az egyedülálló és példaértékű összefogás túlmutat Miskolctapolcán és annak szolgáltatói egységein. – A teljes miskolci turizmus szempontjából volt fontos lépés. Jól sült el az újranyitás, azóta is jó számokat produkál a fürdő. Több turisztikai szolgáltató is megkeresett azóta, hogy megköszönje az együttműködést és a segítséget – hangzott el az alpolgármestertől, aki arra is rámutatott, hogy az önkormányzat az eleve nehezen kigazdálkodható alapellátások biztosításán túlmenően ugyancsak prioritásként kezeli, hogy a borsodi megyeszékhely az elmúlt években kiharcolt idegenforgalmi pozícióját ne veszítse el. Ennek jegyében hívták életre nemrégiben azt a turisztikai kerekasztalt, amelytől a Miskolc idegenforgalmáért dolgozó vállalkozók szisztematikus, előretervezhető és gyümölcsöző munkát remélhetnek Szopkó Tibor értékelése alapján.

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.