Ugrás a tartalomra

Február 12-én érkezik a bankszámlákra a 13. havi nyugdíj

Létrehozva
Szerdán érkezik több mint 2,5 millió ember bankszámlájára a 13. havi nyugdíj, és az azt követő napokban a postások is megkezdik a kézbesítését.
Kép
Képünk illusztráció

Arról a tavaly őszi kormányzati bejelentésről, hogy állandósítják a 13. havi nyugdíjat, Vitályos Eszter kormányszóvivő hangsúlyozta: a kormány eddig is betartotta a nyugdíjasoknak tett ígéretét - írta az MTI. 

Emlékeztetett: 2010-ben kötöttek a nyugdíjas szervezetekkel olyan megállapodást, amelynek értelmében ha 3,5 százalék feletti növekedés van az országban, nyugdíjprémiumot utalnak, és amint lehet, visszavezetik a 13. havi nyugdíjat. Ez 2021-ben meg is történt, és azóta mindig ki is fizetik a nyugdíjasoknak - jelezte.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a 13. havi nyugdíj kifizetése 550 milliárd forintot jelent idén, a nők 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége - amelyet szintén a jobboldali kormány vezetett be - további 490 milliárd forintot takar.

Az egész nyugdíjkassza az idei évre megközelíti a nyolcezer milliárd forintot - közölte Vitályos Eszter.

 

Ez is érdekelhet

Extra munkahelyek, új modellek – európai autóipari fellegvár lesz a magyar város
GazdaságBelföld
Jelentős fejlesztés jöhet a Mercedesnél.
Többezres leépítést jelentett be a világ legnagyobb autóipari beszállítója
GazdaságMiskolcBelföldVilág
Súlyosan megszenvedték az ipart sújtó válságot.
BorsodChem duális
Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Csaknem harminc középiskolás és egyetemi hallgató kezdhette meg szakmai tanulmányait a vállalatnál, amely a térség egyik legjelentősebb ipari és munkaerőpiaci szereplőjeként hosszú távon is elkötelezett az utánpótlás-nevelés mellett.
NAV keresetkimutatás online: így segíti a hitelfelvételt az Ügyfélportál (ÜPO)
Gazdaság
Az ÜPO tulajdonképpen az adózás kezdőlapja: szinte minden adóügy intézhető itt online.