Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol: a fogyasztóvédelem új szabályairól

Létrehozva
Jelentős változásokat hoz a fogyasztóvédelmi jogszabályok módosulása, ami idén nyáron két lépcsőben valósul meg.
Kép
Képünk illusztráció

A békéltető testületek hatáskörének bővítése következett be július 23-án. Ennek értelmében, a békéltető testületek ezen időponttól, a fogyasztóvédelmi tárgyú igényekkel összefüggő kártérítési igények elbírálása is jogosultak lesznek - írja összefoglalójában dr. Strassburger Gyula ügyvéd

Vagyis, a békéltető testületek hatásköre mostanra kiterjed a fogyasztóvédelmi jogviszonyokkal kapcsolatban, a fogyasztó által a vállalkozással szemben érvényesített kártérítési igények elbírálására is - magyarázza. 

A békéltető testületek, mint alternatív vitarendezési fórumok, elsősorban a fogyasztó és a vállalkozás közötti vitás ügyek egyezséggel történő rendezésére jöttek létre. Azonban, ha a felek nem tudnak a testület segítségével sem megállapodni, a vitarendező fórum, döntést is hozhat. Ez a lehetőség korábban a 200 ezer forint alatti értékű ügyekre volt érvényes - tudatja. 

Annak érdekében, hogy a tartós fogyasztási cikkekre érvényes jótállás értékhatárához igazodjon ez a döntési kompetencia, a jogalkotó felemelte az értékhatárt. Tehát, hogy július 23-tól a békéltető testületek által hozható, kötelezést tartalmazó határozatok esetében az igényérvényesítés értékhatárát, 200 ezer forintról 250 ezer forintra emelte a jogalkotó. Azaz, függetlenül attól, hogy a vállalkozás önként elfogadja-e a döntést, vagy sem, a békéltető testület által hozott kötelező határozatot végre kell hajtania - hangsúlyozza. 

Lényeges új szabály, hogy a Polgári Törvénykönyv július 1-től hatályos módosítása a kis- és középvállalkozások számára is lehetővé teszi, hogy a fogyasztókkal azonos jogokkal éljenek. Ha üzleti tevékenységükön kívül eső, magáncélú vásárlásaikról van szó, akkor ők is a fogyasztóvédelem szabályai szerint érvényesíthetik kellékszavatossági és jótállási igényeiket. Ehhez az szükséges, hogy ne a vállalkozásukhoz, gazdasági tevékenységükhöz kapcsolódó terméket vagy szolgáltatást vásároljanak - hívja fel a figyelmet. 

Dr. Strassburger Gyula ügyvéd

Ez is érdekelhet

Extra munkahelyek, új modellek – európai autóipari fellegvár lesz a magyar város
GazdaságBelföld
Jelentős fejlesztés jöhet a Mercedesnél.
Többezres leépítést jelentett be a világ legnagyobb autóipari beszállítója
GazdaságMiskolcBelföldVilág
Súlyosan megszenvedték az ipart sújtó válságot.
BorsodChem duális
Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Csaknem harminc középiskolás és egyetemi hallgató kezdhette meg szakmai tanulmányait a vállalatnál, amely a térség egyik legjelentősebb ipari és munkaerőpiaci szereplőjeként hosszú távon is elkötelezett az utánpótlás-nevelés mellett.
NAV keresetkimutatás online: így segíti a hitelfelvételt az Ügyfélportál (ÜPO)
Gazdaság
Az ÜPO tulajdonképpen az adózás kezdőlapja: szinte minden adóügy intézhető itt online.