Ugrás a tartalomra

Gazdaság

Támogatásokkal és korlátozásokkal élénkülhet jövőre a lakáspiac
GazdaságBelföld
A fiatalokat hozhatja helyzetbe a kormányhatározatba foglalt, 21 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv, amely támogatásokkal és korlátozásokkal élénkítené jövőre a lakáspiac forgalmát - közölte az ingatlan.com az MTI-vel.
Közel 630 ezer forint volt a bruttó átlagkereset augusztusban
GazdaságBelföld
Ez 13,1 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.
Több mint kétszer annyi kutató és fejlesztő dolgozik ma Magyarországon, mint 2010-ben
OktatásMiskolcGazdaságBelföld
Az elmúlt tíz évben a kormány nominálisan megháromszorozta a kutatásra és fejlesztésre szánt forrásokat és ma már több mint kétszer annyi kutató és fejlesztő dolgozik Magyarországon, mint 2010-ben - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Tiszalúci Ifjúsági Innovációs Fórumon.
Innovációban kissé lemaradt a vármegye, de jönnek új lehetőségek
GazdaságBelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Többek között erről tartottak érdekfeszítő előadásokat a kis- és közepes vállalkozások számára a BOKIK székházában pénteken.
A világ figyelmének központjába kerül a tokaji bor
OktatásKörnyezetGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizennégy ország borászati szakembereinek tudományos találkozóját rendezik meg a Tokaj-Hegyalja Egyetemen, immár második alkalommal.
Bodrogkeresztúr gólyamentő látogatóközpontja a világ élvonalában
KörnyezetGazdaság
Hatalmas elismerés a hazai fenntarthatósági törekvéseknek: négy magyar desztináció is nyert a Green Destinations TOP 100 fenntartható jó gyakorlat versenyén.
Jön a digitális SZÉP-kártya, de mást is érint a kormány új turisztikai csomagja
GazdaságBelföld
A nemzetgazdasági miniszter hétfőn egy sajtóeseményen jelentette be a kormány új, 14+2 pontos turisztikai csomagját.
Életének 75. évében elhunyt a BOKIK korábbi titkára
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A hírt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) osztotta meg lapunkkal.
Minden második cég tervez béremelést jövőre
GazdaságBelföld
Az ideinél kisebb mértékű béremelést terveznek a hazai cégek, a cafeteria keretösszegét pedig minden ötödik emelné 2025-ben.
A jogász válaszol: Kötelező jótállás szabályainak változása
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A fogyasztóvédelmi tárgyú jogszabályi rendelkezéseket újból módosították idén késő tavasszal. Ezen szabályok kedvezően érintenek fontos fogyasztói jogokat, a jótállás és az elállás szabályait körében.
Képgaléria
A Mercedes-Benz Miskolc a DVTK új autós partnere
SportGazdaság
A Mercedes-Benz Miskolc októbertől hivatalosan is a DVTK multisportklub kiemelt támogatója és új autós partnere.
Nimród Vadászérmet kapott Mihók István
KörnyezetGazdaságMiskolc
Az Északerdő Zrt. vezérigazgató-helyettese a vadgazdálkodás területén elért eredményei jutalmául kapta a kitüntetést.
Egy érintés, és kész - kártyaterminálokat kapnak a Volánbusz járművei
GazdaságBelföld
Várhatóan az ősz végig lezárul a POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így hamarosan már a társaság valamennyi helyközi járatán fizethetünk – az eddigi fizetési lehetőségek mellett – bankkártyával vagy okoseszközökkel.
Kétszeresére nőhet a geotermikus energia hazai felhasználása 2030-ig
GazdaságBelföld
A földhő közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található.
Veszélyeztetheti-e a mesterséges intelligencia az emberek megélhetését?
GazdaságTudomány
Az AI és az automatizáció átalakítja az értékesítési folyamatokat és egész életünkre hatással lesz.
Komoly a gond az M30-as autópályánál, akár még egy évig is tarthat a helyreállítás
KörnyezetGazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Részletes talajtani vizsgálatokkal tárták fel az M30 autópálya megsüllyedésének okait, és komoly problémákat találtak. A helyreállítás utáni tartósan megfelelő műszaki megoldás kialakítása további 10-11 hónapot is igénybe vehet, a munkálatokat a kivitelezőnek a jótállási kötelezettsége keretében kell elvégeznie.
Továbbra sem találtak bérlőt
GazdaságMiskolc
Három avasi ingatlanelem működtetésére írtak ki pályázatot. Érdeklődők voltak, pályázók nem.
Összekábelezték a MEAFC-ot a FUX-szal
SportGazdaság
Szponzorációs megállapodást kötött a FUX Zrt., valamint a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC). A felek erről tartottak közös sajtótájékoztatót péntek délelőtt a cég irodaházában.
KSH: júliusban 636 700 forint volt a bruttó átlagkereset hazánkban
GazdaságBelföld
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ez 3,9 százalékos növekedést jelent a 2023-as fizetésekhez képest.
A jogász válaszol: Munkabérfizetés
MiskolcGazdaság
Dr. Strassburger Gyula ügyvéd arra a kérdésre válaszol olvasóinknak, hogy megválaszthatja-e a munkaadó, hogy készpénzben, vagy átutalással fizeti ki a munkabért.