Ugrás a tartalomra

Gazdaság

Képgaléria
A tavalyinál olcsóbbak, de még így is az egekben a virág árak
GazdaságMiskolc
Májuskosár a szerénytől a hivalkodóig, virágcsokrok mini és maxi méretben ballagásra és anyák napjára, valamint művirágból készült dekoráció és egyéb kompozíciók minden színárnyalatban – ezekből pedig tengernyi található a Búza téren, ahol kedden néztünk körül.
A lányok, a lányok, a lányok... simán mehetnek műszaki pályára
GazdaságMiskolc
A munkaerőpiacon egyre nagyobb szükség van rájuk, mégis kevés fiatal lánynak jut eszébe, hogy a hagyományosan fiúsnak gondolt technológiai, műszaki, vagy éppen tudományos pályák irányába induljon el.
Ismét népszerűek az új autók a használt autók mellett
GazdaságBelföld
A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt.
Tortellinit hívott vissza a SPAR
GazdaságBelföld
Nem jelölt allergén miatt kivonták a forgalomból a terméket.
A mostnak épült a hejőparki betonváz
KörnyezetGazdaságTudományMiskolc
A város főépítésze szerint az idő utolérte a torzót: a szerkezet belakása egyre inkább aktuálissá válhat
Képgaléria
Egyszerre hagyománykövető és fenntartható: a saláta hozzávalóit az erdőben szerezték be
SzabadidőKörnyezetGazdaságMiskolc
A projekt ötletét az „Erdő finom” című könyv adta, amely egy Bükköt járó erdész és egy miskolci séf közös munkája nyomán készült el.
A BOKIK székházában keresték a megoldásokat 
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az országos vállalkozásfejlesztési program keretében neves előadók voltak a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) vendégei csütörtökön.
A Négyesfogatható Világbajnokságig megújul az Eger és Szilvásvárad közötti út
KörnyezetGazdaságBelföld
A szeptember 4-8. között tervezett szilvásváradi Négyesfogathajtó Világbajnoksághoz kapcsolódóan megújul az Eger és Szilvásvárad közötti útvonal - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A hulladékgazdálkodási R-parkja Európa elitjébe repítette a MiReHu-t
KörnyezetGazdaságMiskolc
A vállalat élen jár napjaink olyan fontos témaköreiben, mint a környezetvédelem vagy a körforgásos gazdálkodás feltételeinek megteremtése.
Egyre drágul a jogosítvány megszerzése
OktatásGazdaságMiskolc
Idén várhatóan még drágább lehet majd a jogosítványszerzés, mint tavaly volt.
Tovább emelkedtek a lakbérek márciusban
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Márciusban 0,8 százalékkal emelkedtek országosan az albérletárak. Miskolcon 90-100 ezer forint az átlagos albérleti díj.
Újabb pályázatot írnak ki napelemeseknek
GazdaságBelföld
A Napenergia Plusz program folytatása mellett még az idén pályázatot írnak ki azok számára, akik a korábbi elszámolás mellett telepítettek napelemet, ám kiestek a tízéves szaldós időszakból - jelentette be az energiaügyi miniszter a Mandinernek adott interjúban.
Hamarosan újabb miskolci eszköz indulhat az űrbe
GazdaságMiskolc
Elkészült az eddigi legnagyobb magyar repülő űreszköz, amely az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében a légkörbe kerülő, éghajlatot károsító gázok – mint a hírhedt szén-dioxid és a nitrogén-dioxid – mennyiségét méri majd egy szatellit fedélzetén az űrből.
Sokan nem tudják: emelést kaphatnak a kisnyugdíjasok, csak kérni kell
GazdaságMiskolc
Méltányossági emelést kérhetnek azok a nyugdíjasok, akiknek az ellátása nem haladja meg a százhúszezer forintot.
Júniusban indul az új otthonfelújítási program
GazdaságBelföld
​​​​​​​Az összeget 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére lehet igénybe venni. 
NAV-Mobil: ellenőrizze most, be van-e jelentve!
GazdaságMiskolc
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobilappjában, a NAV-Mobilban bárki néhány koppintással ellenőrizheti, hogy munkáltatója a szerződésüknek megfelelően bejelentette-e.

Három miskolci díjazott is a legjobb vidéki vendéglátók között
GazdaságMiskolc
Sakura-díjjal ismerték el a hazai és határon túli gasztronómia ékköveit.
Közel negyven munkáltató mutatkozott be az egyetem állásbörzéjén
OktatásGazdaságMiskolc
A KarrierFeszt 2024 rendezvényen a Miskolci Egyetem idén már huszonnyolcadik alkalommal tette lehetővé, hogy a hallgatók helyben találkozhassanak potenciális munkaadóikkal, tájékozódjanak a karrierlehetőségekről.
Navracsics Tibor: csökkenteni kell az északi és déli térségek közötti fejlettségi különbséget
GazdaságBelföld
A Dél-Dunántúl komplex fejlesztési program célja, hogy csökkentse az országban az észak-déli fejlettségi különbséget - mondta a területfejlesztési miniszter szombaton Dombóváron.
Debrecen is láthatta jógyakorlatainkat
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Debrecen és Nyíregyháza mellett Miskolcot is meghívták a Nemzeti Befektetési Ügynökség befektetés-ösztönzési képzésére.