Gazdaság
Januártól fizetni kell az M30-as elkerülő szakaszáért
Figyelmen kívül hagyta a kormány a társadalmi egyeztetést, a petíciót, és azt, hogy milyen fontos az itt élők mindennapjainak lebonyolításához az elkerülő szakasz.
Ennyivel drágul a benzin januártól
Már biztos, hogy alig több mint negyvenegy forintos drágulásra lehet számítani január 1-től a hazai benzinkutakon, írja a portfolio.hu.
Évszázados hagyomány - szakmájuk mestereit avatták a kamarában
Huszonkét szakember vette át Mesterlevelét kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara ünnepélyes avatóján, ahol idén három szakma képviselői, autószerelők, fodrászok és kozmetikusok mondták el az eskü szövegét, ahogyan hajdanán a mesterré váló céhlegények.
A cégek alig fele tervez bérfejlesztést, amelyik mégis, az átlagosan 12 százalékot emel
A magyarországi vállalatok 53 százalékánál szerepel a 2024-re vonatkozó tervek között a bérfejlesztés: az érintett cégek átlagosan 12 százalékkal emelnék a fizetéseket - közölte a Profession.hu a HR Körkép felmérése alapján kedden az MTI-vel.
Megerősítették: jön az LG Magna Miskolcra, a város továbbra is vonzó célpont a külföldi befektetések számára
Jó hírrel indult a kedd: a többségében koreai, kisebbségében kanadai tulajdonú LG Magna úgy döntött, hogy Magyarországon, Miskolcon hozza létre első európai gyárát.
Az élelmiszerek áfakulcsának csökkentését javasolja az MSZP
Az élelmiszerek, valamint az energia általános forgalmi adójának (áfa) csökkentését, a minimálbér adómentességét is tartalmazza az MSZP Rendszerváltást! című programja, amely alternatív javaslat a kormányzásra - közölte az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke kedden.
Nem várnak áremelkedést az ingatlanpiacon a CSOK plusz miatt
Bár bátornak kell lenni egy ilyen hitelhez, mintegy húszezer adásvételt vár az új támogatási rendszertől a lapunk által megkeresett ingatlanpiaci szakértő. Juhos Zsolt szerint stagnálni fognak az árak.
Elkészültek a tervezett miskolctapolcai fejlesztések
A város egyik leglátogatottabb turisztikai övezetének komplex megújítása közel egy év kivitelezés után befejeződött. A nagyszabású projekt részeként iszapmentesítették a Csónakázó-tavat, új sétányok épültek, a tapolcai őspark jelentős részét korszerűsítették.
Megszületett a döntés: átadja a város az államnak a miskolci víziközmű-vagyont, de nem engedi el a kezét teljesen
December 1-jétől az államhoz kerül a jelentős veszteséggel működő MIVÍZ Kft. - az erről szóló előterjesztést a csütörtökre összehívott rendkívüli közgyűlésen szavazták meg a városatyák. A cégnél javuló közszolgáltatást, korszerűsítéseket és a fizetések emelését várják. A Velünk a Város frakcióvezetője azt mondta, a miskolciak érdeke azt kívánta, hogy ezt a felelős döntést meghozza a grémium.
A kamara napját ünnepelte a BOKIK, kitüntetésekkel, helyzetképpel és mesterséges intelligenciával
Koszorúk elhelyezésével indították A kamara napját Szentpáli István sírjánál és emléktáblájánál a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az önkormányzat vezetői, amelyet a 66. küldöttgyűléssel zártak a Népkerti Vigadóban.
Januártól jönnek a palack-visszaváltó automaták
Január elsejétől ötven forint betétdíjat kell felszámolniuk a gyártóknak az egyszer használatos italosüvegekre. A visszaváltási rendszert a Mol alá tartozó MOHU fogja működtetni.
Hamarosan zárul a „fejlesztéscunami”: ez épül a 35 milliárdból
Harmincötmilliárd forint – ekkora összeg állt rendelkezésére a miskolci önkormányzatnak, hogy részben az itt élők életét megkönnyítő, részben pedig a város turisztikai értékét növelő beruházásokat valósítson meg.
A távhőszakma kihívásai vonzották
A Magyar Távhőszolgáltatásért ezüst emlékérem szakmai díjjal ismerte el a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MaTáSzSz) Csák Pálnak, a MIHŐ hőszolgáltatási üzemvezetőjének évtizedeken át tartó kimagasló munkáját.
Vendégmunka: egyetértésben tartottak vitafórumot Miskolcon
A téma a betelepített ázsiai munkások jelenléte volt hazánkban - erről országos politikusok beszélgettek. A téma helyi vonatkozásáról miskolci képviselőket kérdeztünk.
KSH: a bruttó átlagkereset ötszázötvenhétezer-kilencszáz forint volt szeptemberben
A KSH adatai szerint idén szeptemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete ötszázötvenhétezer-kilencszáz, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset háromszáznyolcvannégyezer-kilencszáz forint volt. A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt tizennégy egész egy tized százalékkal, míg a reálkereset - tavaly augusztus óta először - egy egész hét tized százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
"A hitel nem ajándék!" - fogyasztóvédelmi tanácsok karácsonyra
A Magyar Nemzeti Bank idén először készít pénzügyi fogyasztóvédelmi adventi naptárt, amelyben 24 napon át 24 pénzügyi tanácsot ad, és tippeket oszt meg a közösségi médiafelületein, hogy segítse a karácsonyi és az év végi felelős vásárlást és hitelfelvételt.
Növekvő használtautó árak, év végére megdőlhet a tavalyi rekord
Az idei év eddigi legnagyobb havi forgalmát könyvelhette el októberben a használtautó-piac. Míg az első félévben az adásvételek száma végig elmaradt az előző év hasonló időszakától, júliustól a piac már felülteljesítő volt, így megnőtt az esélye a tavalyi csúcs meghaladásának is - következtet szerdán kiadott elemzésében a JóAutók.hu.
December elsejével ennyi lesz a minimálbér
Hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást.
Már az adventre hangoltak a Miskolci Termelői Napon
A hagyománynak megfelelően, minden hónap harmadik vasárnapján megnyílik a vásár Miskolc belvárosában, helyi és környékbeli termelők különböző portékáiból. Most új helyszínen, de a megszokott nagy érdeklődés mellett zajlott a termelői nap a Szent István téren.
Vasárnap termelői nap a Szent István téren
A már megszokott módon, minden hónap harmadik vasárnapján megnyílik a vásár Miskolc belvárosában, helyi és környékbeli termelők különböző portékáiból.