TALÁLATOK: 107341 - 107360 | ÖSSZESEN: 125218 darab

A hó az úr az utakon
KözéletHelyi hírekCímlapMVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt.
A tartós hóesés fennakadásokat okoz a miskolci tömegközlekedésben, de több baleset történt a mai nap folyamán az M3-as autópályán is.

Nem történt csoda, kiestek a vasutas lányok
Sport
Amit már tavaly nyár végén, pontosabban szeptemberben lehetett látni, az bekövetkezett. Az Albrecht-Miskolci VSC-MISI női röplabda együttese kiesett az Extraligából, elköszönt a legjobbak vetélkedésétől. Nagy baj ez, hiszen a sportág amúgy is tetszhalott állapotban van, ráadásul időlegesen eltűnik…

Teltházas Avasi Meseszínház
EgyébKultúra
Az Avasi Gimnázium értesíti a tisztelt közönséget, hogy a 2010. február 2-ára meghirdetett Holle anyó című előadás mindkét előadására (9.30 és 10.45) minden jegy elkelt.

„Tégla Program” indul Kazincbarcikán
GazdaságBelföldPályázati felhívásokCímlapPályázati hírek
Újra meghirdette Kazincbarcika Önkormányzata a gazdasági visszaesés következtében átmenetileg nehéz helyzetbe került helyi mikro és kisvállalkozások foglalkoztatottságot elősegítő pályázatát.

Két halott a tegnapi tömegverekedésben
EgyébBelföld
Január 30-ára virradóra két társaság szólalkozott össze a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hangács belterületén, a szópárbaj verekedéssé, majd emberöléssé fajult.

Tizenegy-ezer óra szolgálatban
KözéletHelyi hírekKözgyűlés
Pénteken a Zrínyi Ilona Gimnázium aulájában tartotta éves közgyűlését a Bűnmegelőzési Centrum Kh. Polgárőr Egyesület.

Oltás, oltás, oltás – A várandósok védelmében!
ÉletmódCímlapEgészség
Amitől tartottak a szakemberek, az Magyarországon is bekövetkezett: a várandósok körében arányaiban sokkal nagyobb az új influenza okozta megbetegedés és a tragikus kimenetel az egészségesekhez képest.

Kibújik-e a miskolci Gabi medve?
KultúraCímlapKörnyezet
„Ha fénylik az idő, hideg lészen …” Az időjósló medve körüli szokás eredete egyesek szerint egyszerűen Jókai Mór nevéhez fűződik, aki egyik regényében tesz említést e megfigyelésről.

Holnap is marad a hóesés
Életmód
Egy többközéppontú ciklonrendszer áramlási rendszerében továbbra is nedves, egyre hidegebb levegő érkezik fölénk, igazi téli időjárás várható, további havazással.

Egészségnap Diósgyőrben
KözéletHelyi hírekCímlapEgészség
Egészségnapot szerveztek szombaton a 21. számú Általános Iskolában, ahol ingyenes szűrővizsgálatokra került sor.

Hármas ikrek Hejőcsabán
Életmód
Hanna, Emma és Liza azóta szépen fejlődnek, és bár szüleiknek néha nehéz mindhármukkal egyszerre boldogulni, mégis örülnek a kisbabáknak. Ha kíváncsiak, milyen egy hármasikres család élete, nézzék meg a Miskolc Televízió Gyöngykagyló című magazinját!

Síktalanítás reggeltől estig
KözéletHelyi hírekCímlapMiskolci Városgazda Nonprofit Kft.
Reggel óta folyamatosan havazik, ennek megfelelően a hóeltakarítási munkálatok is szüntelenül zajlanak.

Együttműködve az egyházakkal
PályázatokVárosinfóCímlapIVS
Miskolc a befogadó város. Nemcsak embereket, hanem kultúrákat is honosított, illetve egyházi felekezetek is békében megéltek egymás mellett. Ennek számos jele ma is fellelhető, fontos, hogy a kultikus helyszíneket megőrizzük, védjük, és fejlesszük a kor követelményeinek megfelelően.

Otthonszülések régiónkban
ÉletmódEgészség
Az ÁNTSZ közzétette a védőnők tudomására jutott otthonszülések számát 2009-ből.

Útviszonyok megyénkben
KözéletHelyi hírekCímlap
Megyénk egész területén havazott, vagy jelenleg is havazik. Ennek megfelelően az utak mindenhol havasak, latyakosak, ami óvatosságra inti az útnak indulókat.

Változatlanul alacsony az influenza aktivitása
ÉletmódCímlapEgészség
2010 3. hetében nem változott az influenzaszerű megbetegedések száma az előző hetihez képest. A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint a 2010. január 18 - 24. közötti héten az országban kb. 14 300 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, közel…

A H1N1-vizsgálat: Az Európa Tanács nem az Európai Unió intézménye
ÉletmódEgészség
Az elmúlt időszakban több médium is foglalkozott azzal, hogy az Európa Tanácsban Németország egyik képviselője vizsgálat indítását javasolta a gyógyszergyártó cégek és a pandémiás influenzajárvány feltételezett összefüggései miatt. Dr. Wolfgang Wodarg, az Európa Tanács Szociális, Egészségügyi és…

Hétfőtől kapnak ösztöndíjat
KözéletOktatás
Hétfőn, február 1-jétől indul az a szakiskolai tanulmányi ösztöndíjprogram, mely a hiányszakmákban tanuló fiatalok számára nyújt majd támogatást - jelentette be Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. A program keretein belül az első félévben minden hiányszakmában tanuló és…

Balesetek az M3-ason
Egyéb
Reggel 9 óra tájékán két, az M3-as autópályán történt balesetről is beszámolt az Útinform.

A dal mesterei
Kultúra
Új, három dalestből álló programsorozatot szervez a Filharmónia Kelet-Magyarország Koncertszervező és Rendező Nonprofit Kft.