Ugrás a tartalomra

Egyre több hajléktalan igényli az ellátást

Létrehozva
Beköszöntött az igazi tél, hideggel, lassan hóval is megérkezik. Az utcán élőknek ilyenkor még nehezebb a sorsuk. Szerencsére azonban sokan elfogadják a városban működő szervezetek segítségét: éjjeli menedéket kérnek, valamint igénybe veszik a népkonyhát.

Már a hétvégén is egyre többen keresték fel a Baross utcán található gondozóközpontot. Duberné Dunaveczki Éva, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezet Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetője elmondta, háromszázhúsz férőhely áll rendelkezésre az intézményben. – Mindenkinek segítünk amellett, hogy próbáljuk betartatni a távolságot az érkezőkkel. A nappali melegedőnk reggel 8-tól este 6 óráig áll rendelkezésre, ide olyanok jönnek, akik fűtetlen lakásban élnek – mondta az intézményvezető. 

Kép

– Én is laktam fűtés nélküli házban, legutóbb azonban egy ismerősöm adott otthont nekem albérletként, viszont mivel a járvány miatt megszűnt a munkaviszonyom, ezt fizetni tovább nem tudtam. Ekkor fordultam a Vöröskereszthez segítségért – mondta el Sápi László

Kép

Radics Tibor örül, hogy újra itt lehet. – Három napja jöttem be. Több mint húsz éve költöztem át Miskolcra Ózdról, azóta az utcán élek. A szociális gondozók mondták, hogy vegyem igénybe a szállást, de buta voltam, inkább a barátaimra hallgattam. Most azonban végre megint melegben vagyok – mesélte. 

Kép

A központ a pandémia miatt ünnepnapon és hétvégente is ad meleg ételt déltől egyig. Éjszakai szállást pedig este 6-tól reggel 8-ig vehetnek igénybe a betérők. Az utcai gondozószolgálat szociális munkásai nyújtanak felvilágosítást a hajléktalanoknak a lehetőségeikről, miután ellátták őket meleg ruhával, takaróval és gyertyával. – Munkatársaim nemcsak az utcán jelenlévőket, hanem az elhagyott épületekben élőket is felkeresik, akiknek száma körülbelül harmincöt – mondta Duberné Dunaveczki Éva. 

Kép

Kocsenga Anton, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Miskolc intézményvezetője elmondta, a járványhelyzetre való tekintettel teljesen felkészültek a téli krízisidőszakra. – Az elmúlt két hónapban nyolcszáz hívást fogadtak a diszpécserek, akikhez lakossági bejelentés érkezik hajléktalanok hollétéről. Az utcai gondozószolgálat nyilvántartásában száztízen vannak, akik közül hetven fővel folyamatosan tartják a kapcsolatot a szakemberek – mondta, majd hozzátette, intézményük ötven férőhelyes, ahol most harminchatan tartózkodnak. A Diósgyőrben lévő népkonyha elvitelre készít százötven ebédet. 

Kép
A Vöröskereszt udvarán

Ezen a héten beköszönt az igazi tél – ezt Kovács Attila meteorológustól tudtuk meg. – Szerda reggelre, majd csütörtökön napközben számíthatunk hóesésre. Hétvégén éjszaka akár mínusz tíz fok alatt is lehet a hőmérséklet, napközben pedig mínusz öt Celsius-fok körüli lesz. Enyhülés csak jövő hétre várható – mondta.

Ez is érdekelhet

Sorra érkeznek a virágfák a miskolci városrészekbe
Miskolc
A miskolciak sorra osztják meg örömhírként: érkeznek a virágfák szerte a városrészekbe.
Képgaléria
Régiségvásár
Ilyen volt a júliusi régiségvásár (képgalériával)
MiskolcSzabadidő
Ahogy megszokhattuk, ha a hónap első vasárnapja, akkor Régiségvásár Miskolc belvárosában. Ezúttal is kinn járt fotóriporterünk, a legjobb képeiből mutatunk egy csokorra valót.
Akkor és most – autójavító a Zsolcai kapuban
MiskolcKultúra
A heti képpárunkon a néhai AFIT, vagyis az Autófenntartó Ipari Tröszt XVI. számú Autójavító Vállalatának központja látható.
A jogász válaszol: a bírósági ítélkezési szünet
Miskolc
Mi az ítélkezési szünet és milyen szabályok vonatkoznak erre az időszakra? Rovatunkban a héten erre válaszol Strassburger Gyula ügyvéd.