Ugrás a tartalomra

Követendő példa: 25 millió forintot (!) adományozott Gulácsi Zsombinak

Létrehozva
A lipcsei labdarúgócsapat és a magyar válogatott kapusa 25 millió forinttal segítette az SMA-ban szenvedő, kazincbarcikai kisfiú, Zsombor gyógyulását, és még egy mezt is küldött ajándékba a családnak. „Érzelmileg is óriási segítség”, fogalmazott elérzékenyülve a család.

Gulácsi Péter a magyar válogatott sikeres szerepléséért járó prémiumát minden évben felajánlja annak, akinek segíthet vele. Mint ismert, az Izland ellen megvívott, heroikus győzelemmel kijutott az Európa-bajnokságra a magyar nemzeti tizenegy, így jövőre két mérkőzést is játszhat majd a Puskás Arénában.

Kép
Gulácsi Péter óriási felajánlást tett

A német Lipcsében légióskodó magyar kapus gyakorló apukaként át tudta érezni a Kazincbarcikán élő család helyzetét, és a párjával együtt úgy döntöttek, hogy az idén Zsombit segítik ezzel az összeggel.

„Nagyon szépen köszönjük Gulácsi Péternek és feleségének, Gulácsi-Vígh Diánának, és nektek is, hogy egyre közelebb kerülhetünk a célhoz. Együtt sikerülni fog” – nyilatkozott egyre bizakodóbban Burinda József, az édesapa és felesége, Burinda-Szűcs Szabina.

Ahogy arról többször is írtunk (például ITT és ITT és ITT), Zsombor gyógyulásához a világ egyik legdrágább gyógyszerére, a Zolgensmára van szükség, amely 730 millió forintba kerül. Rengetegen támogatják a gyermek felépülését, van, aki havonta utal kisebb-nagyobb összeget, más felajánlásokat tesz. Így szépen gyűlik a pénz a Zsombi felépülésére létrehozott alapítvány számláján. November 27-ére több mint 250 millió forint gyűlt már össze. Ez azonban még mindig csak töredéke a szükséges pénznek, ezért a család várja a további felajánlásokat.

Így segíthetünk:

Szép jövőért Zsombornak Alapítvány
Számlaszám:
11734152-21916838
IBAN:
HU97 1173 4152 2191 6838 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB.

Ez is érdekelhet

Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.
Megváltozik a forgalmi rend a Hunyadi János utcában. Fotó: Google Maps
Figyelem! Útlezárások és forgalmi változások pénteken Miskolcon
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
A Miskolci Egészségnap idején lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend Miskolcon, a Hunyadi János utcában pénteken.
Képgaléria
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos
Drónt is bevetettek a Bábonyibércen
Miskolc
Romos épületek, elhagyott járművek és nagy mennyiségű illegálisan lerakott hulladék – ezek a problémák indokolták az újabb rendészeti akciót Miskolcon, a Bábonyibérc soron.
Megújul a Mindszenti temető kápolnája
MiskolcEgyház
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.