Ugrás a tartalomra

Miskolc Kupa profiknak és amatőröknek is

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. szeptember 07. szombat 20:19
Hatodik alkalommal rendezték meg a Miskolc Kupát a Győri kapui sportpályán. - Nagy örömünkre szolgál, hogy az iskolakezdés után több mint huszan neveztek erre a versenyre – nyilatkozta Hollósy András, a terület Fidesz-KDNP-s önkormányzatai képviselője, a meghívásos tenisztornán.
Fotógaléria: Mocsári László

Ez a városrész 1562 óta összekötő kapocs Miskolc és Diósgyőr között, és mindig is fontosnak éreztük, hogy ebben a városrészben olyan sportprogramokkal próbáljuk színesíteni a hétköznapokat és a hétvégét, ami kellemesebbé teszi a mindennapokat – mondta Hollósy András. A város sportkoncepciójában nagyon sok olyan infrastrukturális beruházás is van, ami a Győri kapuban valósult meg az ebben az időszaknak: többek között a kosárlabda palánkok kihelyezésére, a műfüves futballpálya kialakítása gondolok, de például a József utcai sportpályán a jövőben is lesznek jelentős, sok millió forintos beruházások – monda a képviselő. Az esemény fővédnöke Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője volt.

További hírek

Olvasnivaló