Ugrás a tartalomra

Végleg elmarad a Steelers-Wolves összecsapás

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. október 18. vasárnap 17:20
A Miskolc Steelers Budapest Wolves elleni mérkőzése ismét elmaradt, ezúttal is a vírushelyzet szólt közbe. A miskolci amerikaifoci barátai így egyetlen Steelers-meccset sem láthatnak hazai pályán - közölte honlapján vasárnap a Miskolc Steelers. 

A vírushelyzet miatt a teljes idei HFL szezont lefújták tavasszal, a helyette őszre kiírt Divízió 1-es bajnokság nyitófordulójában is el kellett halasztani az Acélcsapat Budapest Wolves elleni rangadóját. A mérkőzést októbert 18-án, vasárnap pótolták volna, ám a járványveszély ismét közbeszólt. 

Mint írják, a Miskolc Steelers környezetében a hétvégén felbukkant fertőzés-gyanú miatt a csapat vezetése úgy döntött - az ellenféllel, illetve a sportági szakszövetséggel konzultálva -, hogy a biztonság érdekében nem vállalja a mérkőzés megrendezését. Mivel a bajnoki menetrendben további halasztásra nincsen lehetőség, a Steelersvállalta, hogy a találkozó végleges lemondása miatt a meccset 20-0-ás gólkülönbséggel a Farkasok javára könyveljék el. Mindez a Divízia 1-es bajnokság Keleti csoportjának alapszakaszbeli végeredményén nem változtat.

Az Acélosok a szezon utolsó derbijén - amennyiben a fertőzésgyanú megalapozatlannak bizonyul, tehát elhárul a csapat feje fölül a koronavírus fenyegetése, és megtarthatják a heti edzéseket - jövő vasárnap Debrecenben kell hogy pályára lépjenek. A DEAC Gladiators - Miskolc Steelers bajnoki a kiírás szerint október 25-én délután 2 órakor kezdődik az Agrártudományi Centrum sportpályáján. A Gladiátorok eddig a dunaújvárosi Gorillákat verték és a Farkasoktól kaptak ki; a Steelers csak a Sharksszal játszott (22-36). 

További hírek

Olvasnivaló