Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 8541 - 8560 | ÖSSZESEN: 44246 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A Miskolci Nemzeti Színház összesen tizennégy új produkcióval készül a szeptemberben kezdődő új évadra.
Cikk
A rendezvényt a hagyományokhoz híven ezúttal is a hónap első vasárnapján rendezték meg.
Cikk
Úgy tűnik egy időre véget ér a kora nyár: a következő héten szinte minden napra ígérnek esőt a meteorológusok, és az esernyő mellé egy pulcsit, vagy kabátot sem árt majd betenni a táskába: visszaesik a hőmérséklet is.
Cikk
Ez lesz a huszonegyedik század harmadik pápaválasztása.
Cikk
Az esztergom-budapesti érsek a Forum Romanumon található Santa Francesca Romana bazilikában mutatott be misét.
Cikk
A számunkra fontos civil szervezeteket már a DÁP alkalmazáson belül is támogathatjuk.
Cikk
Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról, az édesanyákról emlékezünk meg.
Cikk
A szerelvényen utazó csaknem ötven embernek a tűzoltók segítenek a biztonságos átszállásban.
Cikk
A szél is megélénkül, zivatarok környezetében viharos lökések is kísérhetik.
Cikk
A nemes kezdeményezés célja az egyik sétálóutcáról nyíló kapualj felújítása, ami a jövőben kiállítóhelyként működhetne.
Cikk
A lángok szombaton délután csaptak fel, tűz átterjedt a szomszéd ingatlanra is, de mostanra a tűzoltók megfékezték.
Cikk
A szombati esemény az országos bajnokság második selejtezője volt, az elsőt egy szűk hónapja Mezőkövesden rendezték.
Cikk
A katasztrófavédelem közleménye szerint most még elsősorban a lárvák ellen védekeznek, azt is biológiai módon teszik.
Cikk
Sajtóhírek szerint a raktár tetőszerkezete állt lángokban.
Cikk
Nagy Márton szerint a kormány azon dolgozik, hogy minél többen utazhassanak és az idén is rekordévet zárjon a turizmus.
Cikk
Horrorkaravánnak az általában használt gépjárműveket szállító túlterhelt és gyakran műszakilag rossz állapotban levő teherautókat nevezik a szakemberek.
Cikk
Kisbusz és személyautó gyulladt ki egy budapesti társasház mélygarázsában, a XI. kerületben péntekre virradó éjszaka - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
Cikk
A férfit a betegség legsúlyosabb formája támadta meg.
Cikk
Negyedik alkalommal rendezték meg pénteken Elektróger Majálist Lillafüreden.
Cikk
Miről szól a tartási szerződés? - ezt a témát járja körbe a héten rovatában dr. Strassburger Gyula ügyvéd.