Ugrás a tartalomra

Varga Andrea: „A döntéseink a holnapunkat befolyásolják”

Létrehozva
A hatalmas kihívást jelentő CoolMiskolc programhoz cégek, civil szerveződések, valamint magánszemélyek is csatlakozhatnak, és különböző vállalásokat téve segíthetik a környezetvédelmi célok elérését.
Kép
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Miskolc száz európai várossal egyetemben felvállalt egy olyan jövőformáló missziót, amelynek célja, hogy településünk kísérleti és innovációs központként működve, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése révén 2030-ra klímasemleges és intelligens várossá váljon, és példáját 2050-re minden európai város követhesse. A CoolMiskolc projekt kapcsán Varga Andrea alpolgármester volt a Miskolc Televízió Kilátó című magazinműsorának vendége pénteken.

- Miskolc sem hagyhatja figyelmen kívül azokat a változásokat, amelyeket a világban tapasztalunk, különös tekintettel a gyorsuló klímaváltozásra. Ezért veszünk részt az európai száz klímasemleges város misszióban is, amelyben vállalásokat teszünk, hogy kivédhessük az elkövetkező évek legnagyobb kihívásait – ismertette a városvezető.

Varga Andrea felelevenítette, Miskolc klímastratégiájának előkészítésén hosszú ideje dolgozik a város: a folyamat már 2010-ben elindult a Green City mozgalomhoz való csatlakozással. Másfél éves, a Miskolci Egyetemmel, szakértőkkel, illetve partnervárosokkal közös intenzív munka eredményeként az önkormányzat elkészítette azt az akciótervet, amelyet márciusban benyújtanak az Európai Uniónak. A klímaszerződést a megvalósíthatóság szempontjából vizsgálja majd meg az EU, amennyiben szükséges, javaslatokat tesznek a módosításra, kiegészítésre. A márciusi szerződéskötést követően indulhat el a CoolMiskolc misszió megvalósítása 2030-ig.

A Kilátó beszélgetése itt tekinthető meg: 

- A jelenlegi időszakban azt tartom a legfontosabbnak, hogy a lehető legszélesebb körben megismertessük az akciótervet és partnereket találjunk. Cégek, vállalkozások, magánszemélyek, civil közösségek, a város teljes lakossága lehet elkötelezett a programban. Mióta elindítottuk a folyamatot, számos civil közösség nyilvánította ki, hogy tenni is kész azért, hogy változzon a környezeti állapotunk. A miskolci polgárok pontosan látják annak a jelentőségét, hogy a jövőt kell megalapoznunk, és ezért van ez a nagy elköteleződés – hangsúlyozta Varga Andrea. Hozzátette, aki úgy gondolja, hogy szeretné támogatni a missziót, és elkötelezett az ügy iránt, konkrét vállalásokat is tehet.

A CoolMiskolc projektről minden fontos információ megtalálható a tervezzukmiskolcot.hu/cool-miskolc oldalon, a mozgalomhoz csatlakozni is itt lehet.

Ez is érdekelhet

Fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
KörnyezetBelföld
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Szeleta látogatóközpont
Újdonság a Manó Tanösvényen
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőTudomány
Nyomozós játék, megújult tanösvényi feladatok és kézműves foglalkozás is várja a családokat a húsvéti hosszú hétvégén a Szeleta Parkban. Az április 3–6. közötti programok kifejezetten a gyerekeknek szólnak.
Elindult a tavaszi nagytakarítás Miskolcon
Környezet
Hétfő reggel több helyszínen is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Miskolcon. A munkálatok a Peja Győző emlékparkban és a Deák téren startoltak.
Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.