Ugrás a tartalomra

Frissítették a felfestést és a táblákat a harsányi felüljáró átépítésénél

Létrehozva
Az átépítés miatt a felüljárót a hétvégén lezárták, és új forgalmi rend lépett életbe a területen.
Kép
Fotók: Mocsári László

Ahogyan arról korábbi cikkünkben írtunk, a harsányi felüljárót teljesen lezárták, ezért a csomópont környezetében torlódásokra és a menetidő jelentős megnövekedésére kell számítani az elkövetkező hónapokban az autósoknak. Azonban, hogy ez mindenki számára a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjon, a szakemberek folyamatos egyeztetéseket végeznek. Hétfőn, az első hétköznapon máris meglehetősen nagy dugó alakult ki, ezért az utóbbi néhány nap tapasztalatait figyelembe véve meghoztak néhány döntést. 

Preview Image
Mocsári László hétfőn készült képgalériája

Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vármegyei igazgatója a Miskolc Televíziónak elmondta, hogy folyamatosan tartják a kapcsolatot a rendőrséggel és a közút munkatársai is figyelik a forgalmat. A tapasztalatok alapján több olyan intézkedést hoztak - vagy folyamatban van-, amely növeli a forgalom gördülékenységét, illetve a balesetveszély megelőzését is. A Déli utcai csomópontban záróvonalat festettek fel, valamint behajtani tilos táblát helyeztek ki, mert néhány jármű eltévesztette az irányt – tudatta az igazgató. 

Az ideiglenesen kihelyezett jelzőlámpára egy „jobbra zöld” jelzést fognak felszerelni, de erre még pár napot várni kell, mert az egész csomópont átprogramozását meg kell oldaniuk – fogalmazott. A jelzőtáblákat is aktualizálják, mert úgy tűnik, a „Centrum” felirat - amely a 304-es úton az autópálya felöl található több táblán is - megzavarta a közlekedőket. Azokat leszerelik majd, hiszen az autósok nagy valószínűséggel ismerik annyira a környéket, hogy el tudják dönteni, melyik úton indulnak a belváros irányába a 3-as számú főúton. Ezt ugyanis kétféle módon is megtehetik. 

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.