Ugrás a tartalomra

Már próbálgatják a repülést a mentett kisgólyák

Létrehozva
A gólyacsapat második fele is bármelyik nap visszanyerheti a szabadságát a Hortobágyon.
Kép
Kirepülés előtt álló mentett kisgólyák Mályiban / Fotók: Detzky Anna

Körülbelül egy hónapja írtunk róla, hogy milyen sok gólyafióka köszönheti az életét a Mályi Madármentő Állomásnak. Mostanra már többen felcseperedtek annyira, hogy szabaduljanak. Vasárnap számolt be róla videóban a mentőállomás, hogy kilenc kis „kugli fejű” fehér gólyát engedtek el a Hortobágy Góré tanyáján. Jelenleg tizennyolcan tartózkodnak Mályiban és próbálgatják a repülést. Egynek pedig olyan jól megy, hogy a közeli villanyoszlopon trónol naphosszat, így ő lehet, hogy Mályiban marad. Stábunkra is onnan, a távoli magaslatról tekintgetett le kíváncsian.

Kép
Egy gólya már Mályiban kirepült

- Ezek a kisgólyák egy hónappal ezelőtt még akkorák voltak, mint egy kilós kenyér. Most pedig már a repkedést gyakorolják. Tizennyolcan cseperednek nálunk és egy tavalyi mentett fiatal gólya is itt van. Összesen már tizenhatot sikerült áthelyeznünk a Hortobágyi Nemzeti Park mentőhelyére. Ott sokkal nyugodtabb körülmények között tudnak gyakorolni, mert nincsenek vezetékek és háztetők – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Lehoczky Krisztián, a Mályi Madármentő Állomás vezetője. 

- Hamarosan átvisszük oda a maradék gólyát is. Figyelni kell rájuk, mert egy-kettő nagyon aktívan elkezdett repkedni. A toll fejlettségén és a madár mozgásán látszik, ha már alkalmas a szabad életre, de ehhez szakavatott szemek szükségesek. Amikor már 80-90 centiméterre elemelkednek a földtől, akkor el kell őket engedni, különben pár órán belül maguktól kirepülnek. Éppen ezért bejósolhatatlan, hogy mikor visszük őket a Góré tanyára - árulta el a madármentő. 

A nyár csúcsszezon

Elmondta, hogy a mentőállomáson a nyár csúcsszezon, mert rengeteg fióka és kismadár érkezik mindenféle fejlődési szakaszban. Egy részüket már csak a lakásban tudják elszállásolni. Többségük emberi behatás – kerti munka, fakivágás, üveggel való ütközés, gázolás, áramütés, mérgezés, lövés - miatt sérül meg. Télen sokkal kevesebb állatot kell menteniük, de azoknak általában nagyobb a sérülése. 

Kép
Áramütött vörös vércsék a röpdében

- A meleg veszélyeiben a fiókák jobban érintettek. Pont azon a napon, amikor 36-37 Celsius fok volt a levegő, elkezdték hozzánk hozni a kisfecskéket. Némelyik fészek rossz helyre épült és egyszerűen megfőnek benne a fecskefiókák. Kedden például két fészekaljat hoztak, amelyek kínjukban kiugráltak a fészekből – osztotta meg a Mályi Madármentő Állomás vezetője.

Kép
Nagyon készülnek a szabadulásra

Hozzátette, hogy 35 Celsius fok felett a felnőtt madarak is kitikkadnak. Nehezebben találhatnak táplálékot és ivóvizet maguknak. Emellett nagyobb esélyük van rá, hogy megsérüljenek. A mentőállomáson éppen ezért folyamatosan biztosítanak friss vizet a madaraknak és némelyeket, például a baglyokat permetezik. A legnagyobb hőségben a röpdetetőket is hűtik, amikor már a benne lakók is zihálni kezdenek. Legtöbbször leslagozzák, vagy vizes fehér lepedővel borítják le a röpdéket. 

Egyeztetnek az MVM-mel

Beszámolt róla, hogy az áramütésben megsérült madarak egész évben érkeznek. Tájékoztatott, hogy múlt héten volt az MVM-mel egy megbeszélése a kisgólyák mentéséről a Mályi Madármentő Állomásnak, amely partnerségi viszonyra törekszik az áramszolgáltatóval. 

Kifejtette, hogy ahhoz, hogy a vezetékek madárbarátok legyenek, szigetelni és földkábelezni kellene őket. Viszont még mindig elég sok a szigeteletlen középfeszültségű oszlop, mert a szigetelés sokba kerül. Abban azonban bíznak, hogy az új vezetékeket már eleve a föld alá helyezik földkábelként. 

Kép
Éppen hoztak egy madarat

Távozásunk előtt pedig éppen egy sérült szajkót hozott egy házaspár a mentőállomásra. A váratlan vendégről, aki csipkedéssel hálálta meg a mentést, azonnal látta Lehoczky Krisztián, hogy még aznap el kell vinnie a Hortobágyi Madárkórházba, hogy megműtsék. 

Kép
Lehoczky Krisztián a mentett szajkóval

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.