Ugrás a tartalomra

Nincs mit tenni, ahhoz, hogy szép maradjon, locsolni kell!

Létrehozva
A hőség nem enged a szorításból, még ezen a héten is meg kell birkózni vele. Ez igaz az emberi szervezetre és a növényekre is.
Kép
Fotó: Mocsári László

Július közepe, vagy akár azt is mondhatnánk, hogy a naptár szerinti nyár kellős közepe van. Az utóbbi években megszokhattuk sajnos, hogy ez az az időpont, amikor a - szerencsés esetben – tavasszal és nyár elején még bőséges csapadéktól fényes zöld fűszálak már elkezdnek elszáradni, sárgává válni. 

Az égető napsütés, a szárazság nem a barátja zöld felületeknek. Ezt megelőzni vagy legalábbis enyhíteni a helyzetet, kizárólag locsolással lehet. Ezt az ember a kertjében többnyire saját maga megteszi, de mi a helyzet a közterületekkel? Városunkban a zöldfelületek karbantartása, a növények gondozása a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. feladata. 

Nincs akkora humánerő forrás kapacitása a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-nek, hogy a füvet tudják locsolni, azt inkább rábízzák a csapadékra – mondta Kertész Béla, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetője. 

Viszont a parkokban található virágágyásokat, a különböző virágfákat, virágoszlopokat locsolni, gondozni kell. Ehhez a munkához két teherautó áll rendelkezésre, amely a munkatársakkal járja folyamatosan a várost – tudatta a műszaki vezető. Az egyiken négy, a másikon két ezer literes tartályban szállítják a locsoláshoz szükséges vizet, melyet szivattyúk segítségével juttatnak el a növényekhez. 

Kép

A hőség miatt – hogy ne égjen ki a virág - a kora reggeli órákban kezdik a Városgazda munkatársai a növények öntözését és haladnak végig az útvonalon. 

Természetesen hétvégén, túlórában is vállalják ezt a kollégák, hiszen amit egyszer már elültettek és díszíti a várost, annak a szépségét lehetőleg őrizzék is meg – vélekedett a műszaki vezető. 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.