Ugrás a tartalomra

Összehajtották a kockás plédet: így zárt a Miskolci Piknik

Létrehozva
Vasárnap is számos programmal várta az érdeklődőket a régió legnagyobb gasztrofesztiválja.

A pénteki és szombati pörgés után a vasárnap is a piknikezésé volt Miskolcon. Zenei és gasztronómiai programok sokasága várta az érdeklődőket a belvárosban. Többek között Hauber Zsolt x Bonanza Banzai, Dj Atti, Geszti Péter, Bebe, Dj Dominique, Erős vs Spigiboy adta a talpalávalót, de volt látványfőzés, számos kísérő program és persze a sétáló is megtelt árusokkal és finom illatokkal, hála a gasztroszolgáltatóknak.

Preview Image
Ilyen volt a Miskolci Piknik búcsúnapja. Mocsári László képgalériája

A Miskolci Piknik, ahogy a népmesék legnagyobb dínomdánomjai, három nap és három éjjel tartott. Aztán felgöngyölték a kockás plédet, elkezdték a színpadok bontását és összepakoltak az árusok.

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.