Ugrás a tartalomra

Hull az elsárgult (dió)levél

Létrehozva
Érdemes kertünkben tartani a diófák levelét és hasznosítani, de nem mindegy ezt hogyan tesszük.
Kép
A Bükkben is sárgulnak a fák / Fotó: Horváth Csongor

Még ma is gyakran hallani azt a mondást, hogy az ember a diófát az unokáinak ülteti. Szinte nem volt olyan kert Magyarországon, ahol, ha elfért, ne lett volna ebből a fafajból. Az utóbbi években tapasztalt dióburokfúró légy invázió ugyan erősen megtépázta a dió nimbuszát, és a kertépítészeti irányelvek sem mindig kedveznek a terebélyes lombot adó fáknak, ősszel nagyon is látványos, hogy szerencsére még mindig sok diófa él a környezetünkben - fogalmazta meg a miskolci polgármesteri hivatal Ökomenedzser Irodájának munkatársa. 

Nagy fa, sok lomb, sok szemét, sok munka….és talán ilyenkor többekben is megfogalmazódik, hogy ezekre a fákra nincs is szükség, egyszerűbb, ha kivágják azokat. És így pusztítjuk el a nyári kánikulában hűvöset, párát adó, gyógyhatású leveleket termő növényeinket - emelte ki. 

Októberben azonban már feledésbe merül a rekkenő hőség okozta szenvedés, csak a szépre emlékezünk, a következő nyár pedig még messzi, viszont egyre több levél hullik a földre, amivel kezdeni kell valamit. Mégis, mit? Legtöbben a gereblyézést vagy söprést követően a lombot kukákba, zöld zsákokba tömködik, rosszabb esetben elégetik. Vajon valóban ilyen sorsot érdemelnek ezek a növényi maradványok - tette föl a kérdést. 

A Szent István Egyetemen (ma már Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem MATE) néhány évvel ezelőtt már több kísérletet is végeztek arra vonatkozóan, hogy a komposztált diólevél károsan hat-e a kultúrnövények fejlődésére, vagy sem. Eredményeik szerint a 3-4 hónapos diókomposzt kis mértékben még tartalmazott olyan vegyületeket, melyek a dió növekedésgátló hatását eredményezik, de a 9 hónapnál idősebb levélkomposztnak már nem volt semmilyen kimutatható káros hatása. 2023-ban egy szlovén kutatás is azt erősítette meg, hogy a kerti hulladékkal vegyesen komposztált diólevél nemhogy káros, de éppen előnyös volt a tesztnövényként használt saláta növekedésére, sőt beltartalmi értékeit is javította a kontrollhoz (egyszerű kerti talaj) képest - magyarázta. 

Kép
Diófa / Fotó: shutterstock

Érdemes tehát a diófák levelét is a kertünkben tartani, és hasznosítani, de az eredményességhez adunk néhány tanácsot:
- a lehullott diólevelet fűnyíróval aprítsuk fel és így adjuk a kerti vegyes komposzthoz a gyorsabb érés érdekében;
- a lehullott diólombnak csak egy részét keverjük a kerti komposztba (komposztáló edénytől függően maximum egy harmad részben álljon diólevélből a keverék), a többi levelet lombgyűjtőben őrizzük meg a következő vegetációs időszakra, amikor a sok zöld hulladékot ezzel a már szinte félig érett barna hulladékkal tudjuk keverni;
- ha tisztán diólevelet komposztálunk, azt már akár féléretten is használhatjuk a gyep trágyázására, nem lesz negatív hatása;
- semmilyen tiszta levélkomposzt, így a diólevélből készült szerves anyag sem olyan gazdag makro- és mezoelemekben, mint a vegyes anyagokból származó komposzt, így ültetéshez a levélkomposztot mindenképpen célszerű kerti földdel, vagy/és más komposztokkal keverni;  
- Ha pedig olyan helyen nő a diófa, ahol a lehullott levelei nem zavarják a közlekedést, a fűnyíróval feldarabolt lombot nyugodtan hagyjuk a fa alatt, hiszen tavaszra már úgyis láthatatlanná válik, mert a talajlakó mikro- és makroszervezetek segítségével felvehető tápanyaggá alakul át. 

A cikket a miskolci Ökomenedzser Iroda munkatársai írták, mely a LIFE IP HUNGAIRY (LIFE17 IPE/HU/000017) projekt keretében az Európai Unió LIFE programjának támogatásával valósult meg.
A témában keresse bátran Miskolc MJV Polgármesteri Hivatal Ökomenedzser Irodájának munkatársait a hungairy@miskolc.hu e-mail címen.

 

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.