Ugrás a tartalomra

A kórház parkolójában próbált rabolni

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság a szerdán megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott annak a férfinak a büntetőügyében, aki Miskolcon, az egyik kórház területén kísérelt meg pénzt rabolni a hazautazásához.
Kép

Az ítélet szerint a férfi 2018. december hó 27-én az otthonában sérülést szenvedett, ami miatt őt mentővel beszállították a kórházba. Miután ellátták, otthonába bocsátották, azonban mentőt nem biztosítottak számára. Mivel a vádlottnál nem volt pénz, több mentőst is megkért, hogy vigye őt haza, azonban mindenki visszautasította. Ekkor a férfi a kórház területén sétálva észrevett egy, az autójába pakoló nőt, akihez odalépett és hátulról egyik kezével befogta a száját, a másikkal pedig a nyakát szorította meg. A sértett védekezett, részben kiszabadult a vádlott fogásából, aki erre ököllel többször arcon ütötte, közben pénzt követelve tőle. A nő továbbra is ellenállt, sikerült segítségért kiabálnia, ekkor a férfi már menekülni próbált, azonban a sértett segítségére siető személyek a helyszín közelében feltartóztatták a vádlottat és visszatartották a rendőrség kiérkezéséig.

A vádlottat rablás kísérlete miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a járásbíróság. A büntetés kiszabása során enyhítő körülmény volt, hogy a vádlott megbánta tettét, míg súlyosító körülmény volt, hogy a férfi ittas állapotban követte el a cselekményt. Az ítélet jogerős.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.