Ugrás a tartalomra

Hisszük és valljuk: Isten, család, haza

Létrehozva
A nemzettudat erősítése, keresztényi és konzervatív értékrend megtartása, beleértve a hagyományos családmodellt és a lokálpatriotizmust – 2010 szeptemberi megalakulása óta ezek a Civil Összefogás Fórum Miskolci Szervezete alappillérei. A civil szférában végzett közösségépítő munkájukat idén „Az Év Civil Szervezete” díjjal jutalmazták.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Az országos szervezetet azzal a szándékkal alapították 2009-ben, hogy erősítsék a magyar civil társadalom nemzettudatát és érdekérvényesítő képességét. A V. Vincze Zoltán által alapított miskolci klub számos szervezettel áll szoros együttműködésben. Szinte napi kapcsolatot ápolnak az 1956-os Vitézi Lovagrend Baráti Társaság, a KÉSZ, az Éltető Lélek Alapítvány, a Versbarátok Köre, az Éltető Lélek Irodalmi Kör Egyesület és az Avasi Borút Egyesület tagjaival. 

– Szervezetünk a nemzeti értékeket és érdekeket szem előtt tartva, keresztény és lokálpatrióta elkötelezettséggel tevékenykedik a Miskolcért dolgozó és tenni akaró polgárokkal karöltve és számítva együttműködésükre – hangsúlyozza Dr. Lengyel Attila, a klub vezetője. – Kivesszük a részünket a városi közéletből, szerepvállalásunk megmutatkozik a nemzeti és a városi ünnepeken, közösségi programok támogatásában, mint az Avasi Református Templom rekonstrukciója vagy a Kálvária rendbetétele. Célunk, hogy mi, miskolci lokálpatrióták – a városvezetést messzemenőkig támogatva – segítsük az élhetőbb város fejlődését. Ebben is folyamatosan kezdeményezzük együttműködésünket a velünk azonos értékrendet képviselő miskolci civilekkel. 

„Sorskérdéseink és Létkérdéseink” című programsorozatukban hazánk és a nagyvilág legfontosabb társadalmi, gazdasági, közéleti történéseit vitatják meg, melyre neves előadókat hívnak. 2019-ben Miskolcon tartottak először kihelyezett Civil Akadémiát, amelyen az európai civilek együttműködésének szükségességét vitatták meg.  

A külhoni magyarokkal való kapcsolattartást kiemelt feladatuknak érzik. Évente tesznek látogatást Erdélybe, Kárpátaljára és Délvidékre. A Székely Társalgó Egyesülettel együttműködési megállapodást kötöttek, közösen pályáznak. Tavaly kopjafát állítottak a Tusnád közeli Nyerges-tetőn. A kárpátaljai magyaroknak rendszeresen gyűjtenek. 

2013-tól részt vesznek Krakkóban, a Lengyel Függetlenségi Napi ünnepségen, amikor is megkoszorúzzák Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király síremlékét a Wawel Székesegyházban. Tavaly az ezeréves határon (Feketebércen) emléktáblát állítottak a Derenkre elszármazott lengyelek, a 100 éves lengyel függetlenség és a több mint 1000 éves magyar államiság emlékére.

Ez is érdekelhet

Veres Attila
Fekete zászlót tűzött ki az MVK – elhunyt a közkedvelt miskolci villamosvezető
Miskolc
Veres Attila 37 éven keresztül dolgozott az MVK-nál.
Pilz Olivér
Pilz Olivér a Miskolci Tankerületi Központ vezetője
Miskolc
A Herman Ottó Gimnázium korábbi igazgatóhelyettese, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, Pilz Olivér nyerte a Miskolci Tankerületi Központ igazgatói pályázatát.
Képgaléria
Régiségvásár
192 vásár, több mint két évtized, egy miskolci hagyomány: a Miskolci Régiségvásár története folytatódik
MiskolcSzabadidő
Egy helyi kezdeményezésként indult 2003-ban, mára pedig Miskolc egyik ismert és kedvelt hagyományává vált a Régiségvásár. A több mint két évtizedes történetről, a kulisszák mögötti munkáról, a vásár városi jelentőségéről és a jövő terveiről beszélgettünk a szervezővel.
Az Uitz Béla utca - Csengey Gusztáv utca kereszteződésében karbantartási munkálatok és jelzőlámpa csere miatt várhatóan péntekig nem működnek a jelzőlámpák. Forrás: Google Maps
Nem működnek a jelzőlámpák az Uitz Béla utcánál, félpályás korlátozás a Dayka Gábor utcában
Miskolc
Több ponton is munkálatok és forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést Miskolcon november 3-án.