Ugrás a tartalomra

Zsombi és a „nagyfiúk”

Létrehozva
Ismét egy nemes ügy érdekében buzdítanak összefogásra a diósgyőri szurkolók.
Kép
Forrás: az Ultras Diósgyőr hivatalos Facebook-oldala

A szervezett szurkolói csoportok gyűjtést szerveznek Burinda Zsombornak, a kazincbarcikai kisfiúnak, hogy segítsék a gyógyulásban. Mint ismert, Zsombi az SMA legsúlyosabb, 1-es típusú betegségben szenved. Felépüléséhez egy több mint 700 millió forintos beavatkozáson keresztül vezet az út.

Ahogy eddig, a felajánlott összegeket a DSZK számlájára várják. A közleménybe annyit kell írni, hogy „Zsombor”. (A számlaszám a cikk végén található.)

Az Ultras Diósgyőr hivatalos Facebook-oldalán tájékoztatott arról is, hogy a gyűjtés szépen halad, de hogy még inkább felpörögjön, egyedi sálat bocsátanak árverésre. Ezen fel van sorolva minden olyan játékos neve, aki valaha DVTK-mezt öltött magára. És az Aranycsapat élő legendái, illetve az összes jelenlegi játékos és szakvezető sajátkezű aláírásával látta el a sálat. Az egyedi darab kikiáltási ára 110 ezer forint. A licit – ami szeptember 13-áig, egészen pontosan 19:10-ig tart – végösszege mellett a Kispest elleni hétvégi, hazai mérkőzésen gyűjtött felajánlások is Zsombor gyógyulását szolgálják.

Egy kisebb szurkolói csoport meg is látogatta otthonában a kisfiút. – Nagyon kedvesek voltak, Zsombi tátott szájjal nézte a „nagyfiúkat” – mesélte el érdeklődésünkre Burinda-Szűcs Szabina. Az édesanya elmondta azt is, hogy felpörögtek az események: több programot is szerveznek a kisfiú támogatására, bálokon, koncerteken gyűjtenek a gyógyszerre. A pénteki adatok szerint már közel 30 millió forint összegyűlt az alapítványuk számláján.

A szurkolói közösség továbbra is várja az egyéni támogatásokat a DSZK számlájára:

Számlaszám: 11600006-00000000-83461268
Külföldi utalás esetén: 
HU26116000060000000083461268.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A magyar költészet napja Lillafüreden
A költészetet ünnepelték Lillafüreden
MiskolcKultúraSzabadidő
A magyar költészet napja alkalmából tartottak ünnepséget április 11-én Lillafüreden, József Attila szobránál. A megemlékezést a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár szervezte, az eseményen a költészet, az irodalom és József Attila öröksége került a középpontba.
Választás 2026: Itt megnézheti, hol adhatja le a szavazatát
Miskolc
Nem tudja, melyik körzetbe tartozik? Itt ellenőrizheti.
Zámbó Zoltán vébére készül. Fotó: magánarchívum
Zámbó is asztalhoz ül
MiskolcSport
Montenegró ad otthont látássérültek sakkcsapat világbajnokságának.
Évszakok című babaelőadás Miskolci Csodamalom Bábszínház
Mesemosógép és évszakok a bábszínpadon
MiskolcKultúraSzabadidő
A legkisebbeket várta szombat délelőtt egy különleges, érzékszervekre ható előadás a Csodamalom Bábszínház színpadán, ahol a természet és az évszakok világa elevenedett meg.