Ugrás a tartalomra

Modernebb, szebb és gazdaságosabb lesz a Szeder Úti Óvoda

Létrehozva
Energetikai korszerűsítés és infrastrukturális beruházás kezdődik a Komlóstetőn található Miskolci Batsányi János Óvoda Szeder Úti Tagóvodájában. A fejlesztéseknek köszönhetően az eddigi 100 helyett 125 gyermek járhat majd a komfortosabb és energetikailag gazdaságosabb intézménybe.

A Miskolci József Úti Óvoda Dózsa György Úti Tagóvodáját követően újabb miskolci óvoda újul meg. A Szeder Úti Óvoda mostani épületét 1992-ben adták át, ami az eltelt közel 30 év alatt megérett a felújításra – a növekvő gyerekszám miatt pedig a bővítésre is.

Petránné Képes Gizella, a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) vezetője elmondta, az óvodapedagógusok a szülők segítségével közel egy évvel ezelőtt elkezdtek készülődni a költözésre. Mindent összecsomagoltak – az épület most teljesen üresen áll –, az óvoda berendezései átkerültek a Komlóstetői Református Általános Iskolába, a gyerekek pedig augusztus végén, a tanév kezdetével érkeznek meg ideiglenes állomásukra.

szederovi
Fotók: Mocsári László

Egy, az iskolától különálló intézményrészben lesznek, ami régen óvodaként működött. Petránné Képes Gizella megjegyezte, hogy több mostani szülő még ide járt. Várhatóan 10 hónapig lesz ez az otthonuk, mialatt az óvodában tartanak a munkálatok. Mind a gyerekek és szüleik nagyon várják már, hogy 2022 májusában birtokba vehessék a megújult ovit.

szederovi

Az energetikai felújítás és az infrastrukturális beruházás elemeit Varga Andrea alpolgármester részletezte: kicserélik a külső-belső nyílászárókat, a fűtést pedig napelemek segítik majd. Megújul a vízhálózat, a szennyvíz-elvezetés, a villámvédelem és a villamoshálózat is. Továbbá az épület bővül egy csoportszobával, egy fejlesztő szobával és egy tornaszobával, aminek köszönhetően mintegy 25 fővel nő az óvoda kapacitása, emellett az adminisztratív szobák is megszépülnek.

szederovi

A Szeder Úti Óvodát követően a Miskolci Diósgyőri Óvoda Stadion Sport Tagóvodájának szintén energetikai és infrastrukturális megújulása kezdődik meg nagyjából egy hónap múlva. Miskolc 32 óvodájából több megújult már az elmúlt időszakban, az említett intézmények abban különlegesek, hogy az energetikai fejlesztés mellett infrastrukturális beruházásoknak is örülhetnek a csöppségek.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.