Ugrás a tartalomra

Véget ért a szociális faosztás, de a fűtési szezon kezdetén visszatér

Létrehozva
Az elmúlt félévben kétezer köbméter fa melegítette a város rászorulóinak otthonát. Az akció aktuális turnusa kedden ugyan lezárult, azonban a városvezetés eltökélt szándéka, hogy ősszel újrainduljon. 
Kép
Nagyhéten zárul a faosztás | Fotó: Parai Roland

A program novemberben vette kezdetét. Az azt kezdeményező Fodor Zoltán stábunk megkeresésére a Városgazda nádasréti telephelyén összegezte annak eredményeit és tanulságait. A város Egészségügyi, Szociális és Környezetegészségügyi Bizottságának elnökeként eljáró önkormányzati képviselő számításai szerint mintegy kétezer köbméter fa landolt ezer főnél/családnál – teljesen ingyen. Olyannyira térítésmentesen, hogy – tizennyolc önkormányzati képviselő felajánlása révén – még a kiszállításról is gondoskodtak azok esetében, akik a fuvarozást nem tudták saját maguk biztosítani.

Kép
A jelentkezők szociális rászorultságát mindvégig a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény munkatársai ellenőrizték

A képviselő ötlete volt, hogy ne egy, hanem két zsákkal távozhassanak az igénylők egy-egy alkalommal – éppen a fuvarköltségek optimalizálása érdekében.

– Hogy mennyi fa fog összegyűlni, még nem tudjuk – utalt a pártfüggetlen politikus az őszre tervezett folytatásra. Fodor azzal kalkulál, hogy a még megmaradt mennyiségen túlmenően a tapolcai sétányokon végzett építkezések miatt eltávolított fák, valamint a nyári viharkárok és az elöregedés okán kivágott egyedek legalább három-négy hónapra elegendő volument biztosítanak majd az azt igénylők kályháiba télvíz idején.

Kép
Fodor szerint minden adott ahhoz, hogy ősszel folytassák – de nem tartja kizártnak, hogy nyáron is összehozzanak egy-két alkalmat

A Nádasréten kívül a Lyukói Közösségi Háznál és a vasgyári Kabar utcánál is rendszeres volt az osztás – havonta két alkalommal.

Fodor Zoltán jóérzéssel gondol vissza a féléven át tartó szervezési munkákra. A legfontosabb – vélekedett –, hogy a Varga Andrea alpolgármesterrel közösen kidolgozott kezdeményezésből olyan tartós gyakorlat váljon, ami a leginkább szűkölködőknek jelent majd biztos kapaszkodót.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.