Ugrás a tartalomra

Átvette államfői hivatalát Novák Katalin

Létrehozva
Átvette köztársasági elnöki hivatalát Novák Katalin - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.
Kép
Áder János leköszönő államfő fogadja Novák Katalin új köztársasági elnököt a Sándor-palota teraszán 2022. május 10-én. Novák Katalint március 10-én választotta meg államfőnek az Országgyűlés, ünnepélyes beiktatása május 14-én lesz. | MTI fotó: Bruzák Noémi

A tudósítás szerint reggel Áder János leköszönő államfő a Sándor-palota bejáratánál fogadta az új köztársasági elnököt. Áder János és Novák Katalin együtt vonult be az államfői rezidenciába, majd együtt mentek be az elnöki irodába és léptek ki a Sándor-palota teraszára.

Novák Katalint március 10-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés, ünnepélyes beiktatása szombaton lesz, a rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődik.

A politikus hétfőn mutatta be munkatársait.

Novák Katalin a hatodik köztársasági elnök a rendszerváltás óta.

Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt az Országgyűlés öt évre választja, és legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Grund Piknik a népkertben
Ti vagytok a Grund, nem is akárhol, hanem a Népkertben
MiskolcSportSzabadidő
A szabadidősport és az önfeledt közös játék legújabb színtere a Grund Piknik, amit szombaton második alkalommal tartottak meg a Népkertben, ezúttal streetball kosárlabda bajnoksággal egybekötve.
Nagyon kikaptak a hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: szombaton délután hazai környezetben vereséget szenvedett a diósgyőriek élvonalbeli női gárdája.
Finomabbnál finomabb háztáji ínyencségek az augusztusi Termelői Napon
MiskolcGasztroSzabadidő
Augusztus harmadik vasárnapján sem maradhatott el a Miskolci Termelői Nap, ahol a minőségi ételeket és kézműves termékeket kedvelő vásárlók is megtalálták a számításukat.
Képgaléria
Box gála az M1 Fitnessnél
Több százan nézték meg a bokszgálát
MiskolcSport
Ökölvívás: eddig soha nem látott viadalt tartottak szombaton délután és este Miskolc belvárosában, ahol a harcosok az utcán bunyóztak.