Kincsként őrizzük drága apósom vásári díjas mestermunkáit. A templomtorony csúcsára szabott bádogkakast, a cizellált kazettát és a míves lemezvázáját. Mint díszmű-bádogos ezzel a virágtartóval nyerte el 1950 nyarán, a második világháború után először megrendezett miskolci, rangos, ipari vásár nagydíját. Sokszor mesélte, ezt a seregszemlét a Földes Ferenc Gimnázium tantermeiben és az udvarán tartották. A nyolcvanas évektől, amikor először rendelt nyomtatott fejléces számlákat, ráíratta: Kéri Zoltán aranyérmes bádogos.
Míg a múlt század első felében egymást érték a nagy, miskolci, ipari vásárok, a szocialista érában csak a hetvenes évektől elevenítették fel ezt a hagyományt. A rendszerváltásig, politikai felügyelet mellett legfeljebb két évenként sikerült egy kiállítást összehozni. A helyi nagy cégek a Budapesti Nemzetközi Vásárra fókuszáltak: nem sok értelmét látták a helyi, amolyan búcsúszerű rendezvényeken statisztálni. Sok ilyen előkészítő bizottsági ülésen képviseltem a nyilvánosságot, így tudom, a kohászat, a gépgyár és a vegyi kombinátok vezetői pénzpazarlásnak tartották ezeket.
Ennek ellenére több cég képviselte magát, a sütőipari vállalat standjánál a reggeli nyitáskor békebeli sósperecet és stanglit osztogattak. A tejipari vállalat sem akart lemaradni, itt tesztelték elsőként a kaukázusi kefirt, zárt dobozolásban. Ennek az összetartozásnak a jegyében a standok személyzete együtt reggelizett a vásárban.
Bonta Pál 1992 tavaszán kapcsolódott be a kiállításszervezésbe, a rendszerváltás után rajta kívül többen is próbálták újjáéleszteni a helyi ipari vásárok hagyományát. Emlékei szerint az első fenomenális sikert aratott. Teljesen megtelt a népkerti sportcsarnok kiállítókkal, még a nézőtéren is hömpölygött a tömeg. Ezt a hagyományt még sokáig folytathatták, a közelmúltban elhunyt Mogyorós Zoltán vásárigazgató óriási rábeszélőképességgel nemzetközivé tette a vásárokat, több szlovák és romániai kiállítót csábított Miskolcra. Mígnem egy évtizede eltűnt a vásári kedv.
Sokak szerint az ilyen vásárok kora lejárt. De persze rendre vannak olyan tematikus kiállítások, amelyek erre rácáfolnak. Vajon örökké?
