Ugrás a tartalomra

A főtérnek csinál helyet a Dayka utca új szakasza

Létrehozva
Jelenleg a lomtalanítás zajlik, majd három-négy hónapig tart majd az új út útjában álló épületek bontása. Az építkezés várhatóan ősszel kezdődik. 
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Javában tartanak a Dayka Gábor utca meghosszabbítását célzó munkálatok. Ahogyan arról beszámoltunk, a munkaterület átadását követően az első fázis a Petőfi és a Meggyesalja utcák közötti tömb belsejében álló épületek bontása. Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal pályázati főosztályvezetője lapunknak elmondta, a Dayka Gábor utca folytatása a főtér projekt miatt vált szükségessé, a cél az, hogy Miskolc leendő új főterének közvetlen környezetében csökkentsék az autós forgalmat.

- A városnak az az elképzelése, hogy a megújuló főtér valóban Miskolc központi tere legyen, sokkal nagyobb lehessen, mint a jelenlegi Szent István tér. Ennek első ütemében a forgalmat kivezetjük a területről, ezért van szükség a Petőfi és a Meggyesalja utcákat összekötő új útszakaszra – mondta el az osztályvezető, aki hozzátette még: a kivitelezés végével megkezdődik a főtér tervezése is. 

Kép
Jelenleg még állnak az épületek


A projekt részleteiről már írtunk korábban, viszont mivel az érintett városrészben tényleg jelentős közlekedési változás lép életbe a projekt végével, érdemes ezt újból felidézni. Az érintett Petőfi és Meggyesalja utcai házak lebontása után egy új utca születik. A Meggyesalja utca azon szakaszán, ami az új út és a Rácz György utca közé esik, az út háromsávosra bővül, a kétoldali járda azonban megmarad. Az átépítéssel érintett szakaszokon új forgalmi rendet vezetnek majd be. A projekt keretében felújítják a Kálvin János, a Rácz György és a Petőfi utcát. 

Kép
Fotó: Horváth Csongor


Fontos változás az is, hogy úgynevezett zajcsillapító burkolat kap a Rácz György út, a Petőfi utca elejét pedig térkővel burkolják. Új forgalmi sávokat és buszöblöket is kialakítanak. A Kálvin János, a Rácz György és a Petőfi utca érintett szakaszán kerékpárutat építenek - ezt az önkormányzat saját erőből finanszírozza. A megváltozott forgalmi rendnek köszönhetően a Rácz György és Petőfi utca is forgalmi csillapított övezetté alakul. Továbbá négy új jelzőlámpás csomópontot is kiépítenek, ezeknél zebrákat alakítanak ki.

Kép
Az első fázisban a lomtaanítást végzik el a kivitelező munkatársai


Jelenleg tehát az épületek bontásánál, tehát a legelső fázisnál jár a kivitelező, ez a munka Miklós Viktor elmondása szerint három-négy hónapot vesz igénybe. A tervek szerint az útépítés ősszel indulhat. 

Ez is érdekelhet

Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.
Megtörték a csendet
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Törd meg a csendet – A biztonságod a tét! címmel szerveztek konferenciát a kapcsolati erőszakról.
Online csalás áldozata lett egy miskolci nő
MiskolcBűnügy
A számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A csaló telefonon egy bank „védelmi csoportja” tagjaként mutatkozott be.