Ugrás a tartalomra

Elkeseredettek a miskolciak a posták bezárása miatt

Létrehozva
Miskolcon kilenc postára kerül lakat a téli hónapokra, az intézkedés ellen tiltakoznak a Velünk a Város politikusai, a Jobbik pedig aláírásgyűjtésbe is kezdett a hivatalok nyitva maradása érdekében.
Kép
Nagy veszteség a Tiszai pályaudvari posta bezárása is. | Fotók: Mocsári László

Lapunk megjelenésének idején már zárva lesz az a több mint háromszázharminc postahivatal, amelyet az állami tulajdonban lévő Magyar Posta zárt be arra hivatkozva, hogy rájuk is vonatkozik a huszonöt százalékos kormányzati energia-megtakarítás, ez pedig csak spórolási intézkedésekkel biztosítható.

Miskolcon összesen kilenc postára: az ómassai, a szirmai, az egyetemvárosi, a miskolctapolcai, a martinkertvárosi, a hejőcsabai, az újgyőri postahivatalra, valamint a Tiszai pályaudvaron található 2-es és a sétálóutcán, a Pátriában működő 4-es postára kerül lakat.

A hivatalok bezárása miatt két hete gyakorlatilag folyamatosan tiltakoznak országszerte. Múlt héten Cseléné Figula Edina és Szarka Dénes (Velünk a Város) önkormányzati képviselő tartott sajtótájékoztatót a témában, hétfőn pedig Simon Gábor és Bartha György önkormányzati képviselő. Közben a Jobbik miskolci politikusai közleményben jelentették be: aláírásgyűjtésbe kezdenek a martinkertvárosi és a szirmai posták megmentése érdekében.

Kép

Az általunk megkérdezett miskolciak sincsenek elragadtatva attól, hogy télire bezárnak a városban kilenc postahivatalt. Halász Vince még múlt héten nyilatkozott a Miskolc Televízió hírműsorának, a Miskolc Mának, neki például a szirmai hivatalt kell nélkülöznie. Munkatársunk kérdésére elmondta, havonta 4-5 féle csekket kell befizetni. Mivel öreg és nehezen jár, nem tudja, melyik postát tudja majd igénybe venni a jövőben.

Simon György szintén a szirmai postát fogja hiányolni, ő a szerdai közösségi tervezésen nyilatkozott a minap.hu újságírójának. „Most a legfontosabb az lenne, hogy a posta megmaradjon itt, mert nekünk nincsen banki átutalásunk, mi csekken fizetünk be mindent. Hogyha megkapjuk a nyugdíjat, itt fizetünk be mindent, mert itt van közel” – mondta.

Csóka Ottó Attilának a Tiszai pályaudvar szomszédságában található 2-es posta fog hiányozni. „A környéken élők, és a vidékről vonattal ingázók is ezt a hivatalt használják, a belvárosi posták nekünk kiesnek. Nem is tudom, hogy az itt élők hová fognak járni, legközelebb csak a Zsolcai kapuban, az Auchanban van posta” – panaszolta a városi tévének az elmúlt napokban.

A Tiszain található hivatalban intézte postai ügyeit Montovay Gábor már több mint ötven éve. „ Ha most Miskolcon bezárnak sok postát, nyilván távolabbra kell majd utazni, de sok esetben ötletem sincs, mit csináljak majd, ha például nem nyit újra tavasszal a 2-es posta. Csak hogy egy példát mondjak, nyáron a biciklit itt szoktam feladni, a Balatonon meg leveszem a vonatról. Most hova kell majd vinnem a kerékpárt, a város végére? Szóval ezeket nem gondolták át, vagy ha mégis, velünk, a postába járókkal biztosan nem közölték” – mondta.

Fodor László pedig Simon Gábor és Bartha György (Velünk a Város) önkormányzati képviselő sajtótájékoztatója után panaszkodott a politikusoknak az Újgyőri főtéren található hivatal bezárása miatt. Problémáit a Miskolc Televízió munkatársának is elmondta. Mint fogalmazott, az Újgyőri főtéren nagyon sokan intézik postai ügyeiket többek között Perecesről, Komlóstetőről, a Vargahegyről, Újdiósgyőrből, a Vasgyárból, de még a Győri kapuból is.

„Ez egy kényelmes, nagy hivatal, ahol le is tudok ülni, ha sor van. Ide legközelebb a Balázs Győző téren van egy pici posta, viszont én már nagyon nehezen járok, rossz lesz, ha távolabb kell menni. Arra meg nem is merek gondolni, hogy a nyitva maradó postákon mekkora sor lesz majd november 12-e után” – hangsúlyozta.

Ez is érdekelhet

Japán minifesztivál az Egyetemvárosban
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Kulturális és gasztroélmény-programokat kínáló minifesztivált rendezett pénteken a Japán Nagykövetség a Miskolci Egyetemen.
Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.