Ugrás a tartalomra

Hatodszor is a miskolci Tátra lett Európa legszebb adventi villamosa

Létrehozva
A feldíszített jármű eddig minden alkalommal megnyerte a cseh portál közönségszavazását.

Kép
Európa legszebb adventi villamosa idén is a miskolci. Fotó: Mocsári László

Idén is a miskolci adventi villamos lett Európa legszebb ünnepi díszbe öltöztetett szerelvénye – értesítette lapunkat röviddel ezelőtt Ondřej Matěj Hrubeš, a versenyt meghirdető MHD86.cz közlekedési magazin tulajdonosa. Ezzel Miskolc az eddigi összes (mind a hat) adventi villamosos megmérettetést megnyerte.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az idei szavazáson tizenkét ország harminckét villamosa versenyzett az Európa legszebb adventi villamosa címért. A második helyen Pilsen, a harmadikon pedig Prága szerelvénye végzett, így ők is megvédték a tavalyi helyezésüket. A negyedik helyezett Ostrava villamosa, míg az ötödik a horvát Eszék kocsija lett. Ondřej Matěj Hrubeš lapunknak végül elmondta, a 13.396 érvényes szavazatból összesen 7677 érkezett Miskolcra, Pilsenre pedig 4535, a többit voks a maradék 28 villamos között oszlott el. 

Az MHD86 portál megjegyzi: Miskolc ČKD Tatra KT8D5 öt típusú kocsija hatodik alkalommal nyerte meg a megmérettetést, ami talán annak is köszönthető, hogy ez a szerelvény kifejezetten csak az ünnepek alatt közlekedik, ezért a belső tere is tökéletesen díszített. Felidézik azt is, a miskolci villamos annak ellenére is győzni tudott, hogy a szerelvény díszítése az elmúlt évek külső körülményei (járvány, energiaválság) miatt nem változott jelentősen.

A miskolci adventi villamos legelőször 2012-ben indult el, akkor még szerényebb díszítéssel a 210-es pályaszámú Tátra típusú szerelvény töltötte be ezt a funkciót. 2013 óta a 202-es számú villamos öltözik ünnepi díszbe: az elmúlt kilenc évben volt már piros és óarany színű is, 2018-ban pedig jégpalotává alakították át. Mai mézeskalács házikó formáját 2019-ben nyerte el.

Ez is érdekelhet

Mikita Gábor Fotó: Osztie Tibor
Kölesi Lujzika primadonna lett
MiskolcKultúra
Már így is hatalmas tudása további tudásvággyal és példaértékű emberszeretettel párosul – ez Mikita Gábor. A színháztörténész Blaha Lujza életéről mesélt egy sorozat első részében.
történelmi érdekességek Miskolcról: Lilla, miskolci villamos, Palotaszálló
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról: Lilláról, a villamosról és a Palotaszállóról
Miskolc
Folytatódik a sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük.
Háborúellenes Gyűlés
Miskolcra látogat Orbán Viktor szombaton
MiskolcBelföld
Országjárásra indult Orbán Viktor, melynek következő állomása Miskolc.
Zemlényi Attila
Elismeri a Pogány Indulót
MiskolcKultúra
Március 21-e a költészet világnapja. Zemlényi Attila költővel beszélgettünk a tehetségről, a vers hatásáról és arról, hogy ma már nem ismerhetőek fel a költők pusztán a hosszú kabátjukról.