Ugrás a tartalomra

Állványok ölelésében a kilátó – ütemterv szerint halad a felújítás

Létrehozva
Számos munkálat zajlik párhuzamosan az Avasi kilátón és azon belül is. A szakemberek márciusban láttak az idén hatvanéves építmény átalakításához. 
Kép
Állványok mögött a kilátó. Fotó: Horváth Csongor

Mint arról korábban beszámoltunk: a kilátó idén modern külsőt kap. A jelenlegi kávézó csupa üvegfalból áll majd, így a turisták és a városlakók nemsoká eddig nem tapasztalt módon csodálhatják Miskolcot.

A nagyobb üvegfelülethez szükséges új nyílászárókat rövidesen daruval emelik a helyükre. A polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetőjétől megtudtuk: hogy jobban hozzáférjenek a felújítandó antennákhoz, a presszóban zajló munkálatok keretében már nekifogtak a födém átfúrásához is.

Miklós Viktor elmondta, a presszó szintjén is keresztülmenő „tűben” van ugyan egy felfelé vezető lépcső, ám az olyannyira keskenynek és szűkösnek bizonyult, hogy a munkásoknak lehetetlen lenne rajta a szerszámokkal átverekedniük magukat.

A kilátó helyén már 1906-ban állt egy torony, amit II. Rákóczi Ferenc tiszteletére emeltek, egy évvel később azonban lebontották. 1934-ben elkészült a második torony is, amit viszont az 1956-os forradalom sodort el. A harmadik, ami a mostani, 1963. augusztus 20-ára készült el.

Mindeközben statikai megerősítés is zajlik Miskolc ikonikus objektumán. Ennek jegyében a presszószinthez vezető lépcsősort teljes egészében elbontják – akárcsak a kilátó környezetében lévő lépcsőket is, utóbbiakat elsősorban a körbejárhatóság okán. A földszinten belső épületgépészeti munkákba is belevágtak.

Azt ugyancsak megírtuk már, hogy az ablakokon kívül az összes ajtót és valamennyi vezetéket lecserélik. Korszerűsítik az energiaellátó rendszereket, új padlót kap a terasz. Míg a későbbiekben egy finoman áttetsző háló is kerül a létesítményre, melyen fényjátékot és akár animációt is megpillanthatunk.

A kivitelező ütemterv szerint halad, így minden jel szerint egy teljesen megújult Avasi kilátó köszöntheti 2023 karácsonyát és szilveszterét.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.