Ugrás a tartalomra

Fejleszti térfigyelő kamerarendszerét a MIÖR

Létrehozva
Objektumkövetési funkcióval is bővülhet a kamerarendszer és forgalomszámlálásra is használhatják.
Kép
Szabó Ferenc a szakmai tanácskozáson / Fotók: Osztie Tibor

Szakmai nap keretében tanácskoztak a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) szakemberei és partnereik a városi térfelügyeleti kamerarendszer fejlesztési lehetőségeiről április 24-én, szerdán.

- A mai korban elképzelhetetlen közrendről, közbiztonságról úgy beszélni egy megyei jogú városban, hogy elkülönítjük a közterületi szolgálati ellátást és a térfelügyeletit. A kettő szervesen egymásra épül, ezért elengedhetetlenül szükséges a jó kamerarendszer – nyilatkozta szerkesztőségünknek Szabó Ferenc, a MIÖR igazgatója. - Ennek érdekében folyamatosan keressük a térfelügyeleti szolgálatellátásban az innovációk különböző területeit. Azaz a fejlődés lehetőségét és hogy milyen meglévő technikai funkciókat tudunk élesíteni, vagy a most fejlesztés alatt állók közül újításként bevezetni – fejtette ki. 

Elmondta, hogy szakmai napjukra ellátogatott a miskolci térfelügyeleti kamerarendszer kiépítője a Castrum Sec Kft. és az Intellio szoftverfejlesztő cég. Új alapokra helyezett együttműködést igyekeznek elindítani velük, amelyben oktatnák is a kollégáinkat. Továbbá megosztotta, hogy a közösen felállított szakmai terv alapján a tanácskozás után már meg is történik az első oktatás. 

Kép
A szakmai napon kipróbálták az új funkciók egy részét

- A megbeszélésen olyan okos funkciók kerültek szóba, mint például az objektumkövetés, ami a mozgásra reagál. Ennek lényege, hogy riasztást ad ki a rendszer, hogyha a MIÖR által kijelölt területre belép egy adott személy, vagy gépjármű. Ez akár alkalmas lehet arra, hogy megakadályozzanak vele egy bűncselekményt, vagy elkóborolt embereket hazajuttassanak, különösen az éjszakai órákban, amikor a közterületeken kisebb a forgalom – magyarázta a MIÖR igazgatója. Hozzátette, hogy a városüzemeltetési területen forgalomszámlálásra is alkalmas lehet a térfelügyeleti kamerarendszer.

 - A térfelügyeleti szakterület fejlesztésének részeként idén tizenhat új irodai széket szereztünk be. Ugyanis nem mindegy, hogy milyen kényelmi körülmények között végzik a feladatukat, a szolgáltatást napi 8 órában ellátó kollégák. A szakmai napon felmerült új funkciók eléréséhez új kliensgépekre is szükségünk van. Ebből a célból a meglévő tizenhat kliensgépünk közül a felét már kicseréltük – osztotta meg. 

Kép
Tanácskozás a MIÖR szakmai napján

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.