Ugrás a tartalomra

Pakusza Zoltán: botránymentesen, korrupciómentesen, megalkuvást nem ismerve

Létrehozva
Vissza kell állítani a lovas mezőőrséget, folytatni kell a térfigyelő kamerarendszer kiépítését, és újra kell indítani az átfogó hatósági ellenőrzéseket – hangsúlyozza a Mi Hazánk polgármesterjelöltje. Pakusza Zoltán rendpárti intézkedéseket hozna megválasztása esetén, hogy a miskolciak nyugodtan elengedhessék gyermeküket, mert tudják, biztonságban hazaérnek. „Egy olyan Miskolcot szeretnék, ahol a tisztességes emberek jogai érvényesülnek, és a bűnözők menekülnek el a városból”, fogalmaz.
Kép
Pakusza Zoltán (Mi Hazánk) polgármesterjelölt

Elküldtük kérdéseinket más polgármesterjelölteknek is, akik szintén írásban válaszoltak. Dohány András (független) ITT mutatta be programját, Fintor Zsolt (független) elképzeléseit ITT ismertette, Lehoczki László (Nép Pártján) programjáról, terveiről pedig ITT olvashatnak.

minap.hu: több éve képviselő a városban, pontos képet alkothatott Miskolcról, a város működéséről. Programja szerint miben változtatna, hol lehet javítani, illetve mit tartana meg a már működő, jógyakorlatok közül?

Pakusza Zoltán (P. Z.): Képviselőként az elmúlt 14 évben mindig a jó gazda gondosságával igyekeztem végezni a munkámat. Ezt a botránymentes, korrupciómentes, megalkuvást nem ismerő munkát ajánlom referenciaként a Miskolciak számára.

minap.hu: mik a programja főbb üzenetei, mely várospolitikai területek kapnak prioritást önnél, illetve a Mi Hazánk programjában?

P. Z.: Azt gondolom, minden probléma fontos, de vannak olyan stratégiai problémái a városnak, amelyek jelentősen fogják befolyásolni a település jövőjét. Ilyen a romló közbiztonság, a tömegközlekedés szétesése, az utak, járdák állapota, illetve amiről rajtam kívül senki nem beszél: az, hogy egyes városrészek élhetetlenné válnak. A közösségi együttélést betartani képtelen egyének miatt, ezen településrészeken a tisztességes emberek ingatlanjainak értéke felére esik vissza, és eladhatatlanná válnak. Olyan emberek, akik egy életen át dolgoztak, adót fizettek, egy élet munkáját veszítik el, és a hatóságok képtelenek megvédeni őket. Ezt a folyamatot meg kell állítani.

Ennek érdekében vissza kell állítani a lovas mezőőrséget, folytatni kell a térfigyelő kamerarendszer kiépítését. Újra kell indítani az átfogó hatósági ellenőrzéseket és azokat hatékonnyá kell tenni.

És át kell alakítani a szociális juttatások rendszerét, azt feltételekhez kell kötni. Ilyen például a közösségi együttélés betartása, a felelős gyermekvállalás, és a lakókörnyezet tisztántartása.

El kell érni továbbá, hogy lakhatásra alkalmatlan fáskamrákba ne lehessen kiadni lakcímkártyát.

minap.hu: milyennek ítéli meg a mostani kampányt? Mit gondol a jelölttársai programjáról, politikájáról?

P. Z.: A jelölttársak programját alapvetően majd a választók fogják értékelni, de számomra kevés benne a hitelesség. Hiszen mind Barkai László, mind Tóth-Szántai József függetlenként hirdeti magát, miközben ott vannak mögöttük a pártok, és finanszírozzák a kampányukat. De hiteltelen Tóth-Szántai József közbiztonsági programja is, hiszen annak a Fidesznek a jelöltje, amelynek miniszterelnöke betiltotta a Gárdát, bevezette az egyenruhás bűnözés fogalmát mondván, hogy nincs rá szükség, miközben Tóth-Szántai egyenruhába öltözött testkamerás emberekkel sétálgat. Két cikluson át vezették ezt a várost, de minden évben elfogadták a közbiztonsági beszámolót (a balliberálisokkal együtt). De hiteltelen Barkai László is, hiszen miközben jogosan beszél kórházösszevonásokról, azt nem mondja el, hogy ez a folyamat 2007-ben indult a Diósgyőri Kórház leépítésével, amikor szocialista kormány és városvezetés volt. Az az MSZP és DK, amelyeknek most a jelöltje, sőt azon korszak több képviselője ma is a jelöltek között van.

minap.hu: ha megválasztanák polgármesternek, milyen Miskolcot szeretne látni a ciklusa végén?

P. Z.: Egy olyan várost szeretnék, amelynek nemcsak a környezete gyönyörű, hanem ahol rend is van. Ahol nem értéktelenednek el az ingatlanok, ahol lehet éjjel biztonságban sétálni, ahol az ember elengedheti a gyermekét, mert tudja, hogy biztonságban hazajön, ahol a tisztességes emberek jogai érvényesülnek, és a bűnözők menekülnek el a városból.

Ez is érdekelhet

Látók és nem látók tandemeztek át a Miskolcon
MiskolcSportVéleményEgészségSzabadidő
Különleges programot szervezett szombatra a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete.
Képgaléria
fotók: Horváth Csongor
A Bükk lábánál nyílt napoztak
MiskolcOktatásKultúraÉletmódSzabadidőKörnyezet
A Szent Ilona Cserkészcsapat szervezésében akadály- és ügyességi versenyeket tartottak a Bodnár Gábor Cserkészparkban.
Park Chul-Min, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete
A koreai kultúrát ünnepelték a Miskolci Egyetemen
MiskolcVilágOktatásKultúra
Koreai napot rendeztek a Miskolci Egyetemen, ahol a résztvevők a dél-koreai kultúrával, hagyományokkal és a két ország kapcsolataival ismerkedhettek meg. Az esemény vendége volt Park Chul-Min, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete is.
Képgaléria
Ünnepi Könyvhét pénteken
Dedikálók meséltek a Könyvhétről
MiskolcKultúra
„Sok az érdeklődő az eső ellenére is” – több író és írónő is erről számolt be a Könyvtér, vagyis a Szent István tér színpadán pénteken. Beszéltek írásaikról is az érdeklődőknek.