Ugrás a tartalomra

A vártnál jobb a napraforgótermés vármegyénkben

Létrehozva
Az idei szárazság és aszály miatt nagyon gyenge napraforgótermésre számítottak a gazdák.
Kép
Megérett a napraforgó az aratásra / Fotók: Osztie Tibor

Múlt héten indult el a napraforgó aratása Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében és mostanra több mint a felét betakarították. Szokatlan ez a korai időpont - a forró nyárnak köszönhető - ugyanis a napraforgó aratása vármegyénkben általában szeptember 10-20. között szokott lenni. Az eddigi eredményekből az látszik, hogy a vártnál több, közepes mennyiségű és jó minőségű napraforgómagot tudtak betakarítani. 

- Mezőcsát környékén személyesen is részt vettem egy 10 hektáros napraforgóföld aratásában. Erről 28 mázsás átlagtermést tudtunk levenni, ami azt gondolom, hogy közepes terméshozamnak felel meg. Ez egy kicsit jobb a várakozásainknál, hiszen nyár közepétől az évszak végéig a 35-40 Celsius fokot is elérte a nappali középhőmérséklet. 22-25 mázsás termésátlagnál pedig már veszteséges lehet a termesztés – nyilatkozat portálunknak Taskó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elnöke. 

Hozzátette, hogy a mezőkeresztesi termelőszövetkezet hasonló átlagmennyiséget vágott. Összességében 20-30 százalék mennyiségcsökkenés látható. A minőség, azaz az olajszázalék pedig jónak mondható, körülbelül 42-48 százalék. 

Kiszámíthatatlan időjárás

- A napraforgó nem véletlenül kapta a nevét, mert a vegetációs időszak közepén, amikor virágzik, a növény valóban mindig a Nap felé néz. Reggel kelet felé fordul a tányérja és délután is követi a Nap útját, kivéve nagyon erős napsugárzás esetén. Az érési fázisban azonban ez a mozgás már nem jellemző – számolt be. 

Kép
Hajnalban mindig keletre néznek a napraforgóvirágok / Fotó: Cziffra Andrea

- A termést több tényező, de leginkább az időjárás – hőmérséklet, csapadék mennyisége és összetétele, viharok – alakulása befolyásolja. Mi gazdálkodók úgy tartjuk, hogy termésmennyiségünknek legalább felét ez határozza meg. A klímaváltozással jellemzően hullámzóvá vált az, hogy mikor és mennyi csapadék éri a növényeket. Sokszor kis területen, hirtelen nagyon sok eső esik, máshol pedig nincs megfelelő mennyiségű csapadék. Az olajszázalék szintén az időjárástól és a tápanyag-utánpótlástól függ, amiben viszont idén segített a meleg, napos idő – magyarázta. 

Biztosítással kárenyhítés kérhető

Tájékoztatott róla, hogy nagyon rossz termésátlag esetén, ha valaki megfelelő biztosítással rendelkezik, igénybe veheti a kárenyhítési alapot. Ez úgy működik, hogy a gazdálkodók év közben befizetnek ebbe. Hogyha pedig valakit természeti kár ér, akkor bejelentést tehet a Kormányhivatalnál. Miután a hivatal leellenőrizte, hogy valóban megtörtént-e a káresemény, az érintett a kárenyhítési alapból igényelhet támogatást. 

Elmondta, hogy a mezőgazdaságban három éve nagyon nehéz időszak köszöntött be az ukrán termékek behozatala, a nyomott terményárak, a megemelkedett termelési és üzemanyagköltség, az ötszörös műtrágyaár, illetve az aszály miatt. Nagy aszály idején az öntözés is szóba jön, de csak olyan helyeken, ahol ennek megtérül a költsége. Ez sokszor a kisebb gazdaságoknak megpecsételi a sorsát. Országosan talán a Dunántúl van egy kicsit jobb helyzetben. 

Kép

- A kárt valamelyest ellensúlyozhatja, hogy a napraforgót vetésforgóban termesztik, vagyis a gazdák másfajta növények – őszi árpa, búza, tritikálé, kukorica, lucerna, vörös here, olajtök és cirok - termesztésével is foglalkoznak – egészítette ki. 

A repcetermés szépen alakult

A NAK vármegyei elnökétől megtudtuk azt is, hogy a többi olajtermelő növény hozama a korábbi évekhez hasonlóan alakult. A repcét még nyár közepén aratták. Abból Borsod-Abaúj-Zemplénben 30 mázsás átlagot számoltak, ami jó termésnek mondható. Ezenkívül a szójababból nyerhető még ki növényi olaj, de azt alapvetően takarmánynövényként, illetve élelmezési alapanyagként termesztik. Betakarítása pedig még előttünk áll.  A napraforgó és repce legnagyobb hazai feldolgozója Martfűn található. 

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.