Ugrás a tartalomra

Megvédte címét a villamos az eljutási versenyen

Létrehozva
Szeptember 16. és 22. között zajlik az Európai Mobilitási Hét, melynek célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése.
Kép

Az akcióhoz a hagyományoknak megfelelően Miskolc is csatlakozott, így ismét eljutási versenyt rendezhetett az MVK. Hétfőn reggel pontban 07:09-kor rajtolt Felső-Majláthról az a mezőny, melyet egy villamos, egy autóbusz, egy személyautó és egy futó alkotott – idén is összemérve gyorsaságukat. 

Az eljutási versenyen bárki „indulhatott” az elektromos autóbuszon és a villamoson utazva. Az „Eljutási verseny 2024” felirattal közlekedő elektromos autóbuszt a különleges alkalomból díjmentesen vehették igénybe az utasok. A szervezők egyebek mellett arra voltak kíváncsiak, gyorsabbnak bizonyulnak-e a közlekedési vállalat eszközei a benzines gépkocsival szemben, ha a Városház térre kell eljutni.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Akárcsak tavaly, idén is a villamos ért be először a belvárosba – méghozzá a 2023-as időeredménnyel pontosan megegyező 21 perccel. Igaz, a kötöttpályás diadalban nagyban közrejátszott, hogy idén nem állt a rajthoz bringás. A dobogóra még a személyautó (25 p.) és az autóbusz (26 p.) fért fel, a futó 41 percet követően érkezett meg a rendezvény célállomására.

Miskolc idén huszonnegyedik alkalommal csatlakozott az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap eseménysorozatához. A mobilitási hét alkalmából sajtótájékoztatót tartó alpolgármester hangsúlyozta a város hosszú távú zöld stratégiáját. Varga Andrea felelevenítette Miskolc a 100 Klímasemleges és Intelligens Város Missziójában vállalt céljait és feladatait.

Kép

Szunyogh László városi főépítész szerint a városban lévő autók száma az elmúlt esztendőkben exponenciálisan nőtt meg, éppen ezért kell szerinte a település szerkezetét figyelembe véve az utak infrastruktúráját tovább bővíteni.

A hagyományos bicajos reggeli az eső miatt elmaradt ugyan, de a szervezők szerdán, szeptember 18-án tervezik majd bepótolni azt.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Családi nap a Vörösmartyban. Fotó: Horváth Csongor
Családi napot tartottak a Vörösmartyban
MiskolcOktatásÉletmódSzabadidő
Ritka, hogy délután öt óra után még gyerekek nyüzsögnek egy iskola udvarán, különösen a tanév végén. A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola családi napját azonban nem lehetett kihagyni: közel hatszázan érkeztek a rendezvényre.
Átadták a Szinva Irodalmi díjakat Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Szépírás kategóriában Markó Béla költő, értekező próza kategóriában pedig Margócsy István irodalomtörténész és kritikus vehette át idén a Szinva Irodalmi díjat. Az elismeréseket szerdán adták át ünnepélyes keretek között a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában.
Kezdődik a MEN, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Éjszakai közlekedési változásokat vezet be a Miskolci Egyetemi Napok idejére az MVK Zrt.
Szeles csütörtökre készüljünk, záporok is jöhetnek
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtök reggel még sok lesz a felhő, és szórványosan eső, zápor, helyenként zivatar várható. Később felszakadozik a felhőzet, de napközben gyakran megnövekszik a gomolyfelhőzet, és a Zemplén, Bükk térségben délután is előfordulhat helyenként zápor, esetleg zivatar.