Ugrás a tartalomra

A villamos nyerte az eljutási versenyt - elstartolt az idei Mobilitási hét

Létrehozva
Ha az a benyomásunk támadt volna az utóbbi években, hogy a kerékpárnak nincs párja, akkor bizony jobb, hogy ezúttal nem bonyolódtunk ezzel kapcsolatos sportfogadásba.

 

Kép
Fotó: Mocsári László

Mint arról korábban beszámoltunk: Miskolc idén 23. alkalommal csatlakozott az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap eseménysorozatához. A fenntartható közlekedési módok népszerűsítése érdekében hétfő reggel Bicajos Reggelire hívták mindazokat, akik az aktív mobilitást választották, és kerékpárral, rollerrel vagy például görkorcsolyával érkeztek a Szent István térre.

Kép


A megéhezett érdeklődők a reggeli csemege mellett megismerkedhettek a TekAIRj kampánnyal, a HungAIRy projekt tevékenységeivel, a 100 klímasemleges és intelligens város misszióval, a Részvételi Költségvetéssel, sőt a helyszínen még komposztkeretet is igényelhettek.

Kép


A nap csúcspontja idén is a Felső-Majláthról elstartolt eljutási verseny volt, mely során villamos, autóbusz, autó, kerékpáros és futó mérte össze a gyorsaságát: ki mennyi idő alatt jut el a Városház térre. A korábbi évek alapján biztosra vett bringás siker ebben az esztendőben azonban már korántsem volt annyira magától értetődő.

Kép

Mint azt az idei versenyen nyeregre pattanó Vascsák Roland, a Kerékpáros Miskolc Egyesület elnökhelyettese stábunknak elmondta: biztonságos nyomvonalon és kényelmes tempóban szerette volna teljesíteni a távot, meghozva a bicajozáshoz a kedvüket mindazoknak, akik egyelőre még az autójukban ülnek.

Ezzel nem csupán az aranyról, de az éremről is lecsúszott a bringa: a villamos (21 p.), a személyautó (23 p.) és az autóbusz (25 p.) nyomában negyedikként ért célba a maga 29 percével - megelőzve a futót (41 p.).

Kép

A megmérettetés utáni sajtótájékoztatón Veres Pál hangsúlyozta: idén is bebizonyosodott, hogy leginkább tömegközlekedéssel érdemes mozogni a városban. A polgármester szerint abban, hogy minél kevesebb személyautóval kelljen a belvárosba bejárnunk, kulcsszereppel bírnak a mikromobilitási eszközök, valamint a különféle eljutási lehetőségek összehangolása is. Egyúttal felidézte a városban nyáron bevezetett közösségi elektromos roller rendszerét és az elmúlt időszak kerékpárút-fejlesztéseit, melyek  - vélekedett a városvezető - az itteniek hatékony és zöld közlekedését segítheti. 

Kép

Beszédében a Kerékpáros Miskolc Egyesület elnöke rámutatott: fontos, hogy a közlekedés biztonsága és fenntarthatósága a Mobilitási héten túl a mindennapjainkban is megfelelő hangsúlyt kapjon. Kunhalmi Zoltán szerint, "az a tény, hogy Miskolcon nem nagyon sikerül 5-6 százalék fölé növelni a kerékpározás részarányát a napi közlekedésben", azt mutatja, hogy a szemléletformálás terén még bőven van teendőnk.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

A Mobilitási hét részletes programjáról korábban ITT írtunk. 

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.