Ugrás a tartalomra

Nébih: a házi baromfiban is megjelent a madárinfluenza

Létrehozva
A nyári ludak után a házi baromfiban is azonosították a madárinfluenzát Magyarországon.
Kép

A tájékoztatás szerint alig néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után a házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, a Békés vármegyei 25 ezres pecsenyekacsa állomány felszámolása folyamatban van - közölte a Nébih az MTI-vel. 

A Nébih laboratóriuma a Békés vármegyei Füzesgyarmaton a madárinfluenza vírusának H5N1 altípusát mutatta ki. A mintegy 25 ezer példányt számláló pecsenyekacsa telepen a takarmány- és a vízfogyasztás csökkenése, az idegrendszeri tünetek, és a megemelkedett elhullás ébresztett gyanút az állattartókban - tudatták. 

A teleppel járványügyi kapcsolatban álló további két gazdaság pecsenyekacsa állományát is leölik - írták a közleményben. A gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és a 10 kilométer sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet - tették közzé. 

A közleményben felhívják a figyelmet arra: az ágazat, a fogyasztók és a hatóság közös érdeke, hogy ne terjedjen tovább a betegség. Az állattartói fegyelmezettség nagy mértékben befolyásolja, hogy milyen súlyossá válik a járvány - hangsúlyozták. A Nébih továbbra is arra kéri az állattartókat, hogy következetesen és szigorúan tartsák be a járványvédelmi előírásokat - hangsúlyozták. 

Ez is érdekelhet

Ingyenes előadás a digitális tér veszélyeiről idősek számára
Miskolc
A digitális tér veszélyeire hívják fel a figyelmet.
Képgaléria
Napfogyatkozás 2026 az Avas kilátóból. Fotó: Horváth Csongor
Diósgyőri Piknik, A „hétszázát!” felvonulás, Növényfesztivál, termelői vásár - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportOktatásKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőTudományKörnyezet
Színes hétvégi programkínálat várja a miskolciakat és a városba látogatókat: történelmi felvonulás, növényfesztivál, táncbajnokság, mesés foglalkozások, koncertek és közösségi rendezvények is szerepelnek a kínálatban.
baleset Csermőkei út_google maps
Súlyos baleset Miskolcon – a rendőrség a lakosság segítségét kéri
MiskolcBaleset
Ismeretlen elkövető olajszármazékkal szennyezte be az úttestet Miskolcon, a Csermőkei úton, amelyen egy közlekedő autó megcsúszott és felborult. A rendőrség a lakosság segítségét kéri az eset körülményeinek tisztázásához.
Képgaléria
Termés báb kiállítás a Fazekasban
Baglyok, rókák, medvék és kakasok lepték el a Fazekast: újra megnyílt a termésbáb kiállítás
MiskolcOktatásKultúraÉletmódSzabadidőKörnyezet
Minden évben nagy sikert arat, idén sem marad el. Ismét megnyílt a termésbáb kiállítás a miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zsibongójában.