Ugrás a tartalomra

Újabb elismerés Galamb Alexéknek

Létrehozva
Második helyen végzett, és ezzel 1 millió forintot nyert a Sütni Jó! Alapítvány egy országos szavazáson.
Kép
Galamb Alex felesége vette át az elismerést / Fotó: Galamb Alex Facebook

A Családbarát Magyarország Központ az önkéntes munka elismerése és az önzetlen magatartás népszerűsítése céljából hozta létre az Önként Jöttem díjat. Idén egy Miskolcon igencsak ismerős szervezetre is lehetett szavazni, ugyanis Galamb Alex és a Sütni Jó! Alapítvány is bekerült a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt négy szervezet közé. Hogy ki nyeri el aztán a díjat, arról közönségszavazás döntött. Kórházban ápolt gyerekeknek foglalkozásokat tartó egyetemisták, vagy Alex, a roma pék, aki gyerekeket tanít sütni, illetve állatmentő egyesület, valamint önkéntes tűzoltóegyesület közül lehetett választani.

A kitüntetést minden évben olyan szervezet nyerheti el, amely legalább egy éven át, ingyenesen végzett valamilyen társadalmilag hasznos tevékenységet, és hozzájárult az önkéntesség kultúrájának növekedéséhez és előmozdításához.

A díjat csütörtökön adták át Budapesten. A győztes, a Tatabányai 4x4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület 3 millió forintban részesült, a másik három jelölt pedig idén 1-1 millió forintot kapott.

Az ország kedvenc roma pékje, Galamb Alex megköszönte a szavazatokat, gratulált a győztesnek, lapunk érdeklődésére pedig elmondta, meglepetés és nagy boldogság volt számukra a pénzjutalom.

– Már meg is van a helye: a működésünk májusig zavartalan lehet. Tudunk venni nyersanyagokat, de emellett kisebb kirándulásokat is tehetünk a gyerekekkel. A támogatás nélkül gyűjtést kellett volna szerveznünk a fennmaradáshoz – tette hozzá.

 

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.