Ugrás a tartalomra

Itt az új generáció: jönnek a béták

Létrehozva
A 2025-ben született babák már az új generációhoz, a bétához tartoznak.

A béta az alfát váltja, utóbbiba a 2010-2024. között születettek tartoznak. A béta a fiatalabb millenniálok és a Z-generáció idősebb tagjainak gyerekei lesznek; azok tartoznak ide, akik 2025-2039. között születnek – írja a Telex a CBS-re, illetve a McCrindle kutatócégre hivatkozva.

Míg az alfa generáció volt az első, aki a mesterséges intelligencia korában nő fel, a McCrindle szerint a béta generáció lesz az, aki az élet minden területén használni fogja az MI-t és az automatizációt, sokkal inkább, mint az előző generációk.

Ezen felül egy jelentős társadalmi kihívásokkal küzdő világot örököl a korábbi generációktól: az éghajlatváltozással, a globális népességeltolódásokkal, a gyors urbanizációval az élen a fenntarthatóság neki már nem preferencia, hanem elvárás lesz. A McCrindle szerint ezeket a gyerekeket a szüleik az alkalmazkodóképesség és az egyenlőség priorizálásával nevelik majd fel.

A Z-generációs szülők valószínűleg óvatosabbak lesznek azon a téren, hogy a gyerekeik hogyan használják a digitális médiát. A McCrindle szerint a Z-generációs szülők 36 százaléka és a millenniál szülők 30 százaléka egyetért azzal, hogy a gyerekek képernyő előtt töltött idejét korlátozni kell.

(Telex)

2036-re a béta generáció várhatóan a világ népességének 16 százalékát teszi majd ki.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rózsafüzér imádság
Rózsafüzér imádság a békéért Miskolcon
Miskolc
Miskolc papsága rózsafüzér imádságra hívott mindenkit a békéért Miskolcon, a Hősök terére október 25-én.
Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.
Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.