Ugrás a tartalomra

Miskolcot választotta Amerika helyett

Létrehozva
Él közöttünk egy igazi újító, aki a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem után Amerikában folytatta tanulmányait, és ahol maradhatott volna jól fizető állásokban, de inkább hazatért, mert erősebb volt a családi kötődés és a lokálpatrióta szív szava.
Kép
palotas_arpad_prourbe_2025ml (1).JPG (364.69 KB)
Fotó: Mocsári László

Ebben az évben is átadta díjait, elismeréseit miskolci lokálpatrióták számára az önkormányzat május 11-én, a város napján. A következő napokban röviden bemutatjuk a díjazottakat. A Herman Ottó tudományos díjat az idei évben Prof. Dr. Palotás Árpád Bence kapta.

Lézerhárfa, szmogkémény, gyermekmellkasimplantátum-formázó és légszennyezettség-monitorozó hálózat, hogy csak néhányat említsünk azon munkák és újítások közül, amelyek Prof. Dr. Palotás Árpád Bence, a Miskolci Egyetem Anyag- és Vegyészmérnöki Kar dékánjának nevéhez fűződnek. A felsorolást hosszan lehetne folytatni, mivel az eddigi több mint harmincéves karrier alatt számtalan projektben vett részt, és az évek során szépen gyűltek a különböző címek és elismerések is.

Kép
ad_prourbe_2025ml (13).JPG (287 KB)

Ezek sorát gyarapítja a Miskolc Város Napján átadott Herman Ottó tudományos díj, amely jól illik abba a tekintélyes sorba, amelyben – a teljesség igénye nélkül – van egy Pro Scientia aranyérem az MTA elnökétől, az MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Tudományos díja, a Miskolci Egyetem Szenátusának Pro Universitate kitüntetése, a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumért Díj, és nem utolsósorban a Magyar Érdemrend tisztikeresztje.

A Miskolcon született szakember 1991-ben a ­Nehézipari Műszaki Egyetemen szerzett kitüntetéses ­kohómérnöki oklevelet, majd 1995-ben a Massachusetts Institute of Technology (MIT) intézményben vegyészmérnöki mesterdiplomát. PhD értekezését 1997-ben védte meg a Miskolci Egyetemen. 2018 óta a Magyar Tudományos Akadémia doktora címmel rendelkezik. Kutatóként közel öt évet töltött az Egyesült Államokban, előbb az MIT-n, majd Salt Lake Cityben, a Utahi Egyetemen. Végzése óta jelenlegi munkahelyén, a Miskolci Egyetemen dolgozik. 2002-től húsz évig volt tanszékvezető, illetve intézetigazgató, 2011 óta egyetemi tanár, 2014-től az Anyag- és Vegyészmérnöki Kar dékánja.

Kép
palotas_arpad_prourbe_2025ml (17).JPG (204.82 KB)

Az amerikai évekre szívesen emlékszik, nagy élmény volt, és ott született a kisebbik fia is, de sosem kísértette, hogy kint maradjanak, pedig állásajánlatot is kapott.
– Miskolci vagyok, a feleségem is, a családjaink is, és ez a családi kötődés mindig erősebb volt annál, mint hogy komolyan fölmerüljön a kint maradás. Mi nem akartunk az óceán túloldalán élni – avatott be a professzor.

– Meglepetés volt, amikor értesültem a díj elnyeréséről, egyben nagy öröm is, mert számomra, mint egykori hermanos diáknak, a Herman Ottó név különösen kedves, a Herman Öregdiák Alapítvány vezetője is vagyok. Arról tudtam, hogy tavaly jelöltek, de az ideiről nem. Nem számítottam rá, hogy ebben az évben én kapom meg – közölte.
Kérdésünkre, hogy hol lesz a helye ennek a díjnak a szekrényében, elmondta, egyértelműen az élbolyban, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje mellett.

 

Az idei év kitüntetettjei:
MISKOLC VÁROS DÍSZPOLGÁRA kitüntető cím: Dr. Boda Péter (posztumusz)
PRO URBE kitüntető cím: Rudolf Mihály Ferenc DLA, dr. Várhelyi Krisztina
Gálffy Ignác életmű díj: Veczán Pálné
Herman Ottó tudományos díj: Prof. Dr. Palotás Árpád Bence
Szemere Bertalan közéleti díj: Mikita Gábor
Szabó Lőrinc irodalmi díj: Bánhidi Lilla
Kondor Béla képzőművészeti díj: Lukács Róbert
Reményi Ede zenei díj: Molnár Attila
Déryné színházi díj: Mészöly Anna
Miskolc város építészeti alkotói díj: Szeghalmy Bálint (posztumusz)
Bizony Ákos jogi díj: Dr. Szikszai Attila (posztumusz)
Benkő Sámuel egészségügyi díj: Domoszlai Tamás
Benkő Sámuel szociális díj: Tóth Judit
Miskolc város pedagógia díj: Bártfai Krisztián Ervin, Dőry Péterné, Papp Zsolt
Miskolc város turizmusáért díj: Katona Ferenc
Az év sportolója díj: Guzi Blanka, Miskolcz-Revital Táncsport Egyesület, Sáfrány Péter Marcell,
Miskolc város sportjáért díj: Jászka Krisztián
A civilek támogatásáért díj: MBM Auto Kft.
Az év civil szervezete díj: "Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálatért" Alapítvány
Pro Minoritate díj: Páli Szent Vince Társaság Magyarországi Szeretetszolgálata
Nívódíj: Bózsó Gyula, Grand Dance Tánc- és Sportegyesület, Mészáros László 
Az Egyetemért - A Városért díj: Prof. Dr. Horváth Zita
Dr. Szentpáli István Kamarai díj: Ostorházi Imre
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.
Megtartotta második ülését a választási bizottság az 1-es választókerületben
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Pénteken ismét összeült a helyi választási bizottság a Városházán, hogy döntsön az egyik jelölt nyilvántartásba vételéről.
Unimate
Országos döntőre készülnek a miskolci diákok
MiskolcSzabadidőTudomány
Robotépítő és programozó versenyt rendeztek Miskolcon február első hétvégéjén, ahol gyerekek és fiatalok mérték össze tudásukat. Most az országos döntőre készülnek a miskolci diákok.