Ugrás a tartalomra

Új "fénylő csillag" jelent meg Miskolc boros programjainak sorában

Létrehozva
A legkülönlegesebb szekszárdi nemes nedűket kóstolhatták meg a résztvevők a Szekszárd AllStars exkluzív rendezvényen.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A miskolci Városháza dísztermében találkozott kelet és nyugat borkultúrája május 31-én, szombat este a Szekszárd AllStars alkalmán. Az esemény a Furmint Februárhoz hasonlóan egy klasszikus borkóstoló élményét ígérte a látogatóinak, pohárral a kézben, borászattól borászatig sétálva, a Miskolci Borklub és a BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda szervezésében. 

A szekszárdi borok még a laikusok körében sem ismeretlenek. Ezek közül is kiemelkedő a kadarka, ami szintén bemutatkozott a rendezvényen, sőt mint a program „vezércsillaga” minden pincészet hozott ilyen nedűt – tudtuk meg Czikora Ágnes, a BluePixel Kft. ügyvezető igazgatója összefoglalójából. 

Viszont a szervezők nem kizárólag egy borfajtára fókuszáltak, hanem egy borvidéket szerettek volna bemutatni. Szekszárd és környéke legnevesebb borászatai és pincészetei látogattak el városunkban. Nagyjából húsz pultnál százötven italt kóstolhattak meg az érdeklődők. Az exkluzív eseményt Hollósy András, Miskolc alpolgármestere és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő nyitotta meg. 

Kép
Szekszárd AllStars sétáló kóstoló a városháza dísztermében
Koccintás a főszervezővel. Fotók: Mocsári László

- A város számára fontosak az olyan események, amelyek egyszerre szólnak a turizmusról és a gasztronómiáról, a vendégszeretetről. Most a Dél-Dunántúl érkezik Miskolcra, borászati értelemben. Ezen felül Szekszárd vezetésének delegációja is részt vesz a programon, ami így a két település közötti kapcsolatépítést is szolgálja – nyilatkozta a Szekszárd AllStars kapcsán korábban szerkesztőségünknek Hollósy András alpolgármester. 

- A hét éve sikeres rendezvényünket szerettük volna más formában is megeleveníteni Miskolcon – beszélt akkor a program mögötti szándékról Sándor Zsolt borász, főszervező is. - Február a fehérborról szólt, most viszont a kékszőlő lelkét helyezzük előtérbe. Szekszárd az egyetlen olyan borvidék Magyarországon, ahol nagy létszámban készül kadarka, ez a fajta pedig jó vezérfonál lehet, hogy a kóstolón össze tudják hasonlítani a vendégek a különböző tételeket. Viszont nem kizárólag kadarka kerül a poharakba. Sőt, a borászatok elhozták a legféltettebb kincseiket is, amelyek a felső polc feletti kategóriába tartoznak.

Kép
Szekszárd AllStars sétáló kóstoló a városháza dísztermében

A boros délután egy izgalmas mesterkurzussal kezdődött, ami a kadarka szőlő sokszínűséget mutatta be. Ahogy az alpolgármester is utalt rá, a szekszárdi borkultúra bemutatkozása Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében számos távlatot nyit Miskolc és Szekszárd kapcsolatában. Éppen ezért mindkét város Tourinform irodája és a turisztikai szerveződései is eljöttek és programokat, látnivalókat, gasztronómiai különlegességeket ajánlottak.

A Végállomás Bistro & Vine és a Barka Galéria Hotel és Étterem gondoskodott ételekről, amelyek jól harmonizáltak a borok zamatával. A Szeleta Park pedig az erdő finomságait hozta el.

Kép
Szekszárd AllStars sétáló kóstoló a városháza dísztermében

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.
Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.
Családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában.
Ahol a múlt újra divatba jön: kincsvadászat a miskolci múzeumban
MiskolcOktatásKultúraSzabadidőTudomány
Újra családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában szombaton, ahol kicsik és nagyok közösen fedezhették fel a múlt titkait.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.