Ugrás a tartalomra

A strand csalogatja a diákmunkásokat, ők pedig a munkáltatókat

Létrehozva
Diákként érdemes nyáron dolgozni, cégként pedig érdemes diákmunkaerőt alkalmazni. (Támogatott tartalom)
Kép
kilato_0716_diakmunka_2.jpg (173.25 KB)

A Miskolc Televízió vendége volt, Leskó Annamária, a HSA Group miskolci irodavezetője, amely cégcsoporthoz tartozik a MELÓ-DIÁK Iskolaszövetkezet, aki hangsúlyozta: a strand mindig jó hívó szó a fiatalok számára. 

A Meló-Diák Iskolaszövetkezet vármegyei vezetője felidézte, több mint negyven éve működnek Magyarországon. A velük szerződött diákok már nem csupán a felszolgáló személyzetben, de akár az úszómesteri és csúszdakezelői pozíciókban is feltűnnek.

A szakember rámutatott: a vendégek jogosan ugyanazt a színvonalat várják el a tizenévesektől, mint a felnőttektől, éppen ezért rendkívül fontos, hogy a felelősségteljes munkaköröket is a vonatkozó követelményeknek maximálisan megfelelve töltsék be.

Kép
kilato_0716_diakmunka.jpg (163.22 KB)

Leskó Annamária elárulta: gyakran találkoznak azzal a jelenséggel, amikor a diákok közül sokan csak júniusban kapnak észbe, hogy munkát szeretnének vállalni a vakáció alatt. Holott – húzta alá – már márciusra betelhetnek a leginkább felkapott helyek.

Stúdióvendégünk szerint egyértelműen kedvezőbb feltételeket kínálnak a cégek számára az iskolaszövetkezetek által biztosított konstrukciók – tekintettel arra, hogy a határozott idejű és az egyszerűsített foglalkoztatással szemben jóval kevesebb járulékot kell fizetniük a munkavállaló után.

A beszélgetés szerda este 18:25-től látható a Kilátóban.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?