Ugrás a tartalomra

Megújul a Deszkatemető járdahálózatának egy szakasza

Létrehozva
A sírok könnyebb megközelíthetőségét segíti elő a felújítás, Miskolc egyik legimpozánsabb és legrégebbi református temetőjében.
Kép
deszkatemeto_utfelujitas_250715ml-5.JPG
Fotók: Mocsári László

Július közepén elkezdődött a Deszkatemető elhasználódott, összekötő sétaútjainak felújítása. A beruházás a három fenntartó – belvárosi, tetemvári és alsóvárosi - református egyházközség saját forrásából, közel 12 millió forintból valósul meg. A kivitelezés várhatóan augusztusra fejeződhet be. A temetőlátogatás továbbra is zavartalan, de a munkavégzés területén a közlekedőktől óvatosságot, türelmet és megértést kérnek. 

Kép
Meleg Attila lelkipásztor a Deszkatemetőben

- Az elmúlt években a temető felújításával kapcsolatban többféle projekt valósult meg. Terepet rendeztünk és urnafalakat készítettünk, de a járdák egy részének a felújításához most érkeztünk el. Az üzemeltetés és a fenntartó gyülekezetek vezetősége úgy döntött, hogy azokat a járdákat elkezdjük felújítani, amelyek elhasználódtak – nyilatkozta stábunknak Meleg Attila, a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora és a Deszkatemető ügyvezető lelkipásztora. - Azoknál a járdáknál, ahol korábban vízvezetés, vagy valamilyen más munkálat történt, ezeket igyekszünk most korszerűen helyreállítani.

Kép
Megújuló útszakasz a Deszkatemetőben

Elmondta, hogy több, összességében véve 330 méter járdaszakaszt érint a felújítás. Ebben intenzív használatnak kitett összekötő útszakaszok szerepelnek és főleg olyan terepen, ahol nagyon elhasználódott a régi macskakő, vagy a fagyökerek felnyomták a köveket. 

- Örülök és hálás vagyok Istennek azért, hogy el tudtuk kezdeni ezt a fontos beruházást. Célunk az, hogy az új járdák megkönnyítsék majd a közlekedést és könnyebben eljussanak a látogatók szeretteik sírjaihoz. Ezek az utak arra is alkalmasak lesznek, hogy az idősek gurulós táskával feljöjjenek a temetőbe – részletezte.

Kép
Felújítás a Deszkatemetőben

Megosztotta, hogy tervezik a munkálatok folytatását járdák, utak bővítésével, valamint urnafalak, urnaszigetek kialakításával, továbbá a kerítések megújításával. 

- Nagy szükség lenne arra is, hogy lehetőség szerint bekamerázzuk a Deszkatemetőt. Sajnos több panasz is érkezett, hogy mint minden más temetőben, itt is illetéktelen személyek ellopják a virágot, a koszorút, vagy a díszítőelemeket. Ezzel mi is szembesülünk, de egyelőre nem tudunk hatékonyan fellépni ellene – emelte ki a Deszkatemető ügyvezető lelkipásztora. 

Kép
Útfelújítás a Deszkatemetőben

Hozzátette, hogy mindezt meghatározza, hogy mennyi saját forrást tudnak erre elkülöníteni, sikerül-e támogatást, vagy pályázati forrást szerezni rá. Bíznak benne, hogy esetleg városi, vagy vármegyei szinten találnak olyan mecénásokat, illetve jókedvű adakozókat, akiknek fontos a műemlékkörnyezetben található Deszkatemető, amely Miskolc egyik legrégebbi és legimpozánsabb temetője. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.