Ugrás a tartalomra

Megtelt a Szinva terasz a jazz szerelmeseivel

Létrehozva
Szombaton folytatódott a Miskolci Nemzetközi Dixieland Fesztivál.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Nyolcadik alkalommal startolt el a dixie miskolci ünnepe pénteken. A nagy sikerű program idén is folytatja azt a hagyományőrzést, amit közel negyven éve kezdett meg, még a ’80-as évek közepén. Ekkor a legendás Benkó Dixieland Band vezetője, Benkó Sándor alapításával hosszú évtizedekig töltötte meg a dixie muzsika városunkat.

A szombati nap egyik különlegessége a Jazzmine zenekar volt, akik instrumentális jazz-t játszanak. Ezen a napon fellépett még a szervező Miskolc Dixieland Band, valamint a Mizrab, a La Barriére Manouche Jazz és a Bohém Ragtime Jazz Band is.

Vasárnap 10 órától matiné program várja délelőtt az érdeklődőket a Kisszínpadon.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Miskolci Termelői Nap
Minőségi kézműves termékek a belváros szívében – termelői nap októberben is
MiskolcGasztroSzabadidő
Október harmadik vasárnapján újra megrendezték az elmaradhatatlan Miskolci Termelői Napot, az igényes vásárlók piacát, ahol minőségi élelmiszerek, különleges kézműves termékek és helyi értékes portékák közül válogathattak.
„Csak” hatvan ponttal nyertek
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I női, A-csoport, alapszakasz, 5. forduló.
Megtudtuk, miért nem indult el mindenhol a főtésszolgáltatás Miskolcon
Miskolc
Hiába kezdődött meg a fűtésszezon, a MIHŐ Kft. mégsem tudta mindenhol elindítani a fűtésszolgáltatást a társasházi korszerűsítések elhúzódása miatt.
Képgaléria
Miskolci Táncgála II.
Miskolc ismét a tánc fővárosává vált
MiskolcSportKultúra
Újra megtelt zenével, tánccal és szépséggel október 17-én, szombaton a Generali Aréna, hiszen tizenhárom év után ismét Miskolcon rendezték meg a Formációs Magyar Bajnokságot, amit a látványos Miskolci Táncgála követett.