Ugrás a tartalomra

A minőség jobban számít, mint az ár – derült ki piaci körképünkből

Létrehozva
A Búza téri eladók szerint a legtöbb vásárló a lecsónak való paprikát, paradicsomot és hagymát keresi náluk.
Kép
Piros lett a paradicsom...
Piaci körkép Fotók: Osztie Tibor

A magyar konyha egyik alapfogása a lecsó, amihez három zöldség kell jellemzően: tv paprika, hagyma és paradicsom. Volt idő, amikor a szegények ételének számított, most azonban friss lecsót készíteni már nem épp filléres dolog. Olcsóbbá tehetjük ugyan néhány praktikával – például a fürtös paradicsom egy részét pürére vagy sűrített paradicsomra cseréljük –, de ha egy igazán jó lecsót akarunk, nem kerülhetjük meg a zöldséges pultot.

Nagy átlagban 600 forint a paradicsom kilója a Búza téri piacon. Az édes tv paprikáé csaknem 800, míg a hagyma körülbelül 400 forintba. Ezek a zöldségek a legnépszerűbbek közé tartoznak a nyári szezonban. A Miskolc Tv stábja által megkérdezett vásárlók azt mondták: legtöbbször lecsót főznek belőlük.

Kép
Piros lett a paradicsom...

Az árusok tapasztalatai szerint nagyjából kétezer forintból lehet egy fazék lecsót készíteni – persze mennyiségtől függően. Hozzáteszik, évről évre változik a zöldségek ára. Ennek ellenére azt tapasztalják, nem minden a pénz.

– Úgy látjuk, hogy nálunk a minőséget nézik, nem az árakat. Pórbáljuk tényleg azt a minőséget tartani, amit folyamatosan minden évben – mondja a híradó stábjának Molitorisz Kinga Judit.

Kép
Nyüzsgés a Búza téren

Ezt az állítást megerősítette egy másik eladó is.

– Van, aki a gyengébb kategóriát is elviszi, de azért szerintem inkább a minőségre mennek az emberek - állítja Vojkó Tiborné Böbe.

Az Agrárközgazdasági Intézet piaci jelentése szerint nem állt meg a zöldségek, gyümölcsök drágulása. A paradicsom, mellett 13 zöldség, vagy gyümölcs ára növekedett a tavalyi évhez képest legalább 20 százalékkal.

Címkék

Ez is érdekelhet

Színarany hétvégét zártak
MiskolcSportSzabadidőBulvár
Ezüst-, arany- és első helyezésekkel tért haza a Limited Dance Academy négy csapata Budapestről. A miskolci táncosok a Basic Dance Cup országos hiphop-versenyen vettek részt.
A gondoskodás hivatása
MiskolcKultúraBulvár
Több mint három évtizede dolgozik Miskolc egészségügyi ellátórendszerében Illésné Réthi Judit, aki egészségügyi szakápolóként nemcsak szakmai tudásával, hanem emberségével is segíti a rászorulókat. Munkájában a gondoskodás és a személyes odafigyelés mindvégig meghatározó maradt.
Risztov Éva miskolc mirehu
Miskolci kukásnak állt az olimpikon Risztov Éva
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Risztov Éva olimpiai bajnok úszó hajnalban szállt fel a kukásautóra, Komlóstető utcáin dolgozott a kollégákkal, majd a műszak végén elismerő oklevelet és egy aranyérmet is kapott.
Egyre nyáriasabbá válik az időjárás
MiskolcKörnyezet
Derült idővel indul a nap szerdán, de napközben is csak időnként zavarhatják meg gomolyfelhők a napsütést.